Közélet

Kiszabadulhat a budai családirtó

kes(210x140)(2).jpg (kés, szurkálás, )
kes(210x140)(2).jpg (kés, szurkálás, )

A férfi 2008-ban 18 késszúrással ölte meg 3 éves kislányát, majd meggyilkolta a feleségét is.

Rövidesen szabadlábra helyezhetik P. Károlyt, aki négy évvel ezelőtt egy budai villában mészárolta le családját – írja a Blikk. A férfinak tévképzetei voltak, ezért kényszergyógykezelésre ítélték. Abban a hitben élt, hogy a Földről menekülni kell, mert pusztulásra van ítélve. Naplójának tanúsága szerint azt hitte, az a küldetése, hogy űrhajót építsen, és kimenekítse családját a Szíriusz nevű bolygóra.

Egy októberi hajnalon aztán felébredt, magához vett egy konyhakést, bement alvó gyermeke szobájába, és 18 késszúrással megölte a 3 éves kislányt. A zajra felébredt a felesége is, aki a történteket meglátva férjére támadt. Ekkor a férfi őt is agyonszúrkálta.

P. Károly rémtette után éveket töltött az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben (IMEI). Állapotát az ottani protokoll értelmében félévente felülvizsgálják. A Blikk úgy tudja, ha a következő esedékes kontrollon is kielégítő eredményt produkál, akkor akár ki is sétálhat az intézetből – írja a lap.

A kulcsi rém is reménykedik

Ahogy arról a nyáron beszámoltunk, szintén az IMEI-be került a kulcsi mészáros. H. Csanád Jutas saját házukban négy rokonát megölte, édesanyját és nővérét életveszélyesen megsebezte. A Blikk augusztusban azt írta, a férfi már tervezgeti a szabadulása utáni életet és pénzt gyűjt.

Semmire nincs garancia

Korábban nagy vihart kavart a salgótarjáni mészáros ügye. A férfi kilenc nappal a mészárlás előtt hagyta el ugyanis az elmegyógyintézetet. Akkor egy általunk megkérdezett pszichiáter azt mondta, az elbocsátás lehetett teljesen indokolt és jogszerű. Ha a beteg később nem szedi a gyógyszereit, az ilyen eseteket egyszerűen nem lehet megelőzni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik