Közélet

Rendőrtársaira vallott K. Tamás

rendőség (rendőrség, )
rendőség (rendőrség, )

Felettesei és más vezetők büntetőeljárásba való bevonását kezdeményezte a rendőrségi korrupciós botrány gyanúsítottja, K. Tamás; a volt főtiszt védője kihallgattatná azokat, akiknek a hatásköre volt a V. László érdekeltségébe tartozó szórakozóhelyek ellenőrzésére - írja a szombati Magyar Nemzetben.

A vesztegetési botrányban előzetes letartóztatásba helyezett K. Tamás, a BRFK volt közrendvédelmi főosztályvezetője keddi kihallgatásán nem neveket sorolt fel, és senkit sem vádolt bűncselekmény elkövetésével, hanem arról tájékoztatta a nyomozó hatóságot, hogy konkrétan milyen beosztású vezetőknek van és volt hatásköre szórakozóhelyek ellenőrzésére – írja a Magyar Nemzet.

Arató György, a volt rendőrtiszt védője elmondta, hogy védence a nyolc oldalt kitevő nyilatkozatához egy állománytáblát is csatolt, és abban reménykednek, hogy ezek után az ügyészség feltárja, miért kímélhették az adott kerületi kapitányságok V. László szórakozóhelyeit.

A Blikk közben arról ír, hogy nem tudta bűnügyi zár alá venni a rendőri korrupciós botrány civil főszereplőjének ingó- és ingatlanvagyonát a Központi Nyomozó Ügyészség, mivel V. Lászlónak, aki a saját bevallása szerint 40 szórakozóhelyet működtet egyetlen autója vagy ingatlanja sincs.

A lap szerint az ügyészség néhány jelentős pénzmozgást bonyolító bankszámlát tudatosan nem zárolt, hogy megtudják, honnan hová utalják a heti szinten is jelentősnek mondható befolyó összegeket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik