Közélet

Bándy-gyilkosság: ma lezárulhat a nyomozás

P(1)(960x640).jpg (P. László)
P(1)(960x640).jpg (P. László)

Szombat délelőtt sajtótájékoztatót tart a rendőrség. Elképzelhető, hogy további személyeket fogtak el.

A rendőrök péntekre virradóra helyszíni kihallgatásra vitték P. Lászlót. A férfi megmutatta a rendőröknek, merre sétált, hogyan vitte magával a lányt, és végül hogyan ölte meg – írja a Blikk.

Lezárják a nyomozást

A pécsi bejárás éjjel 1 órakor kezdődött, s közel három órán keresztül tartott. A nyomozók P.-vel a Balokány ligetből indultak, ahol a gyilkosság éjjelén a férfi állítása szerint két liter bort ivott. Innen gyalog kísérték rabláncon lakása elé, ahol állítása szerint először látta meg a lányt, majd üldözőbe vette, és egészen a Vadász utcai buszmegállóig kergette, taszigálta.

A gyilkos azt állította, hogy Katát egészen a Ledina étterem mögötti füves részre vitte, ahol fojtogatni kezdte: táskája szíját nyaka köré csavarva végzett vele. P. László állította: nem akarta megölni a lányt, csak szerette volna megtörni Kata ellenállását, hogy szexelhessen vele.

A rendőrség nem erősítette meg, de nem is cáfolta, hogy végre beszéltek J. Olivérrel, a gyilkos P. László unokatestvérével.

Szombaton a rendőrség ismerteti a nyomozás részleteit. Ez azt jelenti: lezártnak tekintik az ügyet, ráadásul visszavonták az egymilliós vérdíjat is – olvasható a Blikkben.

Hárman voltak?

Bándy Kata még azelőtt meghalt, hogy támadója erőszakosan magáévá tehette volna. Erre a boncolás deríthetett fényt, és igazolja, hogy a rendőrség erőszakos közösüléssel nem, csak aljas indokból elkövetett emberöléssel gyanúsítja P. Lászlót – írja a Bors.

Mint P. László ügyvédje elmondta, a férfi azért kezdte el fojtogatni a pszichológusnőt, mert a fiatal nő nem akart vele közösülni, de mielőtt megtörtént volna az erőszak, a sértett meghalt. P. Lászlót az aljas indokból elkövetett emberölésen felül így legfeljebb kifosztással gyanúsíthatják meg, miután magával vitte Kata mobiltelefonját és tízezer forintját.

Feltételezések szerint J. Olivér már rendőrkézen van, és egy harmadik személyt is elfogtak – írja a Bors. Az áldozat testén kétféle DNS-t is találtak. A három férfi autóval hurcolhatta el a lányt.

Megemlékezés

Szerdán “Megemlékezés és virrasztás Bándy Kata emlékére” címen létrehoztak egy csoportot a Facebook közösségi portálon. Az oldalon arra hívják fel az embereket, hogy július 21-én, szombat este hét óra és éjfél között együtt emlékezzenek Bándy Katára a budapesti Szent István téren.

Hétfőn Szekszárdon temetik el a Pécsen meggyilkolt rendőrségi pszichológust. Az Országos Rendőr-főkapitányság közleménye szerint Pintér Sándor belügyminiszter a Közszolgálat Halottjának nyilvánította Bándy Katát. A temetés Szekszárdon, az Alsóvárosi temetőben lesz.

A 25 éves rendőrségi pszichológus július 8-án, vasárnap hajnalban egyedül, gyalog indult el egy sörözőtől, de az otthonába nem érkezett meg. A holttestét július 11-én délután találta meg egy férfi a pécsi Délibáb utcában, egy bokros területen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik