Közélet

Előzetesben marad Vizoviczki és a rendőrök

Egy hónapig biztosan előzetes letartóztatásban marad a vesztegetéssel gyanúsított V. László és társa, valamint az a négy volt főrendőr, akit a bűncselekmény elkövetésének gyanújával az elmúlt hetekben vett őrizetbe az ügyészség - értesült a Magyar Nemzet.

A lap keddi számában azt írta: a Fővárosi Törvényszék elutasította a gyanúsítottak fellebbezéseit, és megállapította: a vesztegetési ügyben előzetes letartóztatásba helyezett V. Lászlóval és beosztottjával, valamint a négy egykori rendőrtiszttel szemben indokolt volt a legszigorúbb kényszerintézkedés elrendelése.

Nagy Gábor, a gyanúsított vállalkozó ügyvédje úgy látja: védence esetében olyan súlyú bűncselekmény gyanújával hagyta helyben az előzetes letartóztatást a törvényszék, amelynek büntetési tétele 1-5 év szabadságvesztés, és amit nagyjából 2,5 millió forint értékű vagyon elleni bűncselekmény elkövetése esetén szabnak ki a bíróságok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik