Közélet

Nem kegyelmezett a bíróság a pécsi lövöldözőnek

Pisztoly(210x140)(1).jpg (pisztoly,)
Pisztoly(210x140)(1).jpg (pisztoly,)

A végzés jogerős, a fiatal legkorábban harminc év múlva szabadulhat.

A Pécsi Ítélőtábla ezzel helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését. A táblabíróság Makai Lajos vezette tanácsa a fiatalt előre kitervelten, több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérletében találta bűnösnek.

Mint ismert, a hallgató 2009. november 26-án kezdett ámokfutásba a Pécsi Tudományegyetem Biofizikai Intézetében. Egy 19 éves diákot halálos találat ért, őt többször is megpróbálták újraéleszteni, de nem tudták megmenteni az életét. Nem ő volt az egyetlen, akire a fiatal rálőtt, további három embert sebesített meg, egyiküket életveszélyesen, a másik kettőt pedig súlyosan.

A nyomozás alatt háromezer oldalnyi iratanyag keletkezett, nyolcvan tanút hallgattak ki és fél tucat szakértői véleményt szereztek be. Az ügy tárgyalása 2010 végén kezdődött.

A fiatal egyébként lelki problémák miatt 15 éves kora óta járt pszichológushoz, és hangulatjavító gyógyszereket is szedett. A magának való, visszahúzódó fiatalember nem tudott beilleszkedni a közösségbe. 2008-ban lett az Első Pécsi Polgári Lőegylet tagja, 2009 tavaszán kapott engedélyt sportcélú maroklőfegyver tartására.

Egy hónappal tettének elkövetése előtt elégtelen lett a zárthelyi dolgozata, csoporttársai azonban jó jegyeket kaptak. Felmerült, hogy puskáztak, emiatt szóváltás alakult ki közte és a többi diák között. Gere Ákos azt mondta, a csalást jelezni fogja az egyetemen, de társai figyelmeztették, hogy mivel egyikük testépítő, rosszul járhat. Erre ő megjegyezte: “A golyó mindenkin fog.”

Az ügyet 2010 óta tárgyalták.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik