Közélet

Felmentették Hankiss Ágnest a rágalmazás vádja alól

Bűncselekmény hiányában felmentette Hankiss Ágnest a rágalmazás útján megvalósuló kegyeletsértés vádja alól a Budai Központi Kerületi Bíróság csütörtökön - közölte a nő ügyvédje. A magánvádló, Vásárhelyi Mária bejelentette fellebbezési szándékát, így az ítélet nem jogerős.

Futó Barnabás ügyvéd elmondta, hogy a magánvádas perben az elsőfokú bíróság úgynevezett valóságbizonyítást folytatott le, amelynek során megállapította: a magánvádló édesapja, Vásárhelyi Miklós valóban terhelő vallomást tett a Nagy Imre-per során Gimes Miklósra, akit 1958-ban halálra ítéltek és kivégeztek. A bíróság az ítéletében ugyanakkor azt is hangsúlyozta: a Nagy Imre-per iratai alapján nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy kizárólag Vásárhelyi Miklós terhelő vallomása miatt végezték ki Gimes Miklóst.

Az ügyvéd elmondta: Hankiss Ágnes a Hír TV egy nyolc évvel korábbi műsorában nem azt állította, hogy kizárólag Vásárhelyi Miklós vallomása alapján végezték ki Gimes Miklóst, és most a bíróság is azt állapította meg, hogy a korabeli dokumentumok alapján sem lehet megállapítani, milyen mértékben járult hozzá a tanúvallomás a kivégzéshez.

A mostani bírósági bizonyítás abból állt, hogy becsatolták azokat a legfontosabb iratokat, amelyekből Hankiss Ágnes levonta a következtetéseit a televíziós műsorban, miszerint “jobban megértette, hogy miért végezték ki Gimes Miklóst”, de ez nem azt jelenti, hogy azt állította volna, Vásárhelyi Miklós vallomása alapján hoztak volna halálos ítéletet.

Hankiss Ágnes – akit 2009-ben a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőjévé választottak, s a magyar bírósági eljárás miatt mentelmi jogát felfüggesztette az Európai Parlament – emlékeztetett arra: korábban már kétszer nyert első fokon pert vádlottként ebben az ügyben. Második alkalommal azonban a Legfelsőbb Bíróság (LB) visszaadta a büntetőpert elsőfokú tárgyalásra a Budai Központi Kerületi Bíróságnak.

A Hír TV műsorában kutatóként annak idején úgy fogalmazott: “megismerve a Nagy Imre-per operatív és nyomozati anyagaiban Vásárhelyi Miklós súlyosan terhelő vallomásait, amit Gimesre tett, jobban megértettem Gimes Miklós halálos ítéletét”.

Annak a véleményének is hangot adott, hogy – miként azt az első két alkalommal az elsőfokú bíróságok is megállapították – ennek a mondatnak csak az első része tényállítás, miszerint Vásárhelyi súlyosan terhelő vallomást tett Gimesre, azonban a második része, hogy “jobban megértette” a halálos ítéletet, már pusztán személyes vélemény.

Hankiss Ágnes szólt arról is, hogy az LB éppen azzal adta vissza az elsőfokú bíróságnak az ügyet, hogy az egész mondatát tényállításnak kell tekinteni, ezért pedig valóságbizonyítást rendelt el. A mostani ítélet megállapította: nem lehet megállapítani, hogy Vásárhelyi Miklós vallomása milyen mértékben befolyásolta a halálos ítélet meghozatalát, ezért ez “nem valóságbizonyítási kérdés” – tette hozzá.

Megemlítette, hogy a csütörtöki tárgyaláson a magánvádló bejelentette fellebbezési szándékát.

Az MTI többször is kereste Vásárhelyi Máriát, de nem tudta elérni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik