Közélet

Pénzszállítókat tartott rettegésben a rablóbanda

A rendőrök a banda két tagját már elfogták, harmadik társuk még szökésben van.

100 millió forint – legalább ennyi pénzt rabolt össze a csapat 2010 második fele és ez év márciusa között. Több helyen is lecsaptak, mindig ugyanannak a pénzszállító cégnek az embereire. A módszerük az volt, hogy megvárták, míg a értékszállító kiszáll a kocsiból és elindul, kezében a pénzkazettával. Nagyon határozottan lépnek fel, bár sosem lőttek rá senkire. A zsákmánnyal együtt rendre elvitték az alkalmazott fegyverét is. A banda profin dolgozott, nyomokat ne hagytak maguk után.

Az első rablás 2010 júliusában történt Budapesten, a XIII. kerületi Tahi úton, a második egy hónappal ezután Dunakeszin, a harmadik pedig alig pár nappal később, ismét a fővárosban, a Könyves Kálmán körúton. Ekkor három hét szünetet tartottak, majd ismét lecsaptak, ismételten Budapesten, az Árkád bevásárlóközpontnál. Decemberben a Szentendrei majd idén márciusban a Nagytétényi úton támadtak rá egy pénzszállítóra, végül áprilisban a gyanú szerint egy családot is kifosztottak. A Nemzeti Nyomozó Iroda szerint hat rablás már biztosan a csapat számlájára írható. Ezek közül négy postahivataloknál történt.

A rendőrök szerint egyre kevesebb pénzszállító- illetve bankrablás történik, ezeknek a bűncselekményeknek a száma az elmúlt években visszaesett. Így azt sejteni lehetett, hogy ugyanaz a csoport áll a rablások mögött. A rendőrök szerint látszott az is, hogy ez a banda nem fog felhagyni ténykedésével.

A társaság két tagja végül november 15-én horogra akadt. Pomázon fogták el őket, jelenleg előzetesüket töltik. A nyomozók pénzt nem találtak náluk, de a házkutatásokkor öt fegyver előkerült, ezek közül négyet az értékszállítóktól vettek el, ezen felül egy ismeretlen eredetű AK gépkarabélyra is rábukkantak.

Harmadik társukról kiderült, hogy már hónapok óta nem tartózkodik bejelentett lakcímén. A 21 éves Kapornai Róbert ellen pedig elfogatóparancsot adtak ki – hangzott el a Nemzeti Nyomozó Iroda sajtótájékoztatóján.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik