Közélet

Elmegyógyintézetbe kerül a mészárlást tervező egyetemista

A 22 ember megölését tervező fiatal a legutóbbi orvos szakértői vizsgálatokon megszólalni sem volt hajlandó.

A büntetés-végrehajtás Kozma utcai Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetébe (IMEI) szállítják az ámokfutást tervező, 22 rendbeli emberölés előkészületével és más bűncselekményekkel vádolt S. Ábelt, miután a közelmúltban az elmeszakértői vizsgálatok a vádlott együttműködésének hiányában eredménytelenek maradtak – döntött a Fővárosi Bíróság kedden.

A volt jogászhallgató az ügyészség szerint külföldön elkövetett iskolai mészárlások nyomán arra készült, hogy embereket lő le az egyetemen vagy egy bevásárlóközpontban, minden elvesztegetett életévéért egyet. A nyomozók 2010 februárjában fogták el, azóta előzetes letartóztatásban van.

A keddi tárgyaláson az eljáró tanács elnöke hangsúlyozta: a bizonyítás sarkalatos pontja a fiatalember elmeállapota, ám miután a közelmúltban a vádlott és védője kérésére ismételten elrendelt igazságügyi orvos szakértői vizsgálatokon a fiatalember semmiféle együttműködést nem mutatott, még megszólalni sem volt hajlandó, ezért írta elő a bíróság a vádlott IMEI-ben történő rendszeres, tartós megfigyelését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik