Közélet

Damu megbukott a hazugságvizsgálaton

A rendőrség gyanúja szerint a színész nemcsak bántalmazta, de meg is erőszakolta volt barátnőjét, P. Tímeát.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztálya az erőszakos közösülés bűntett gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte. A keletkezett iratokat a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező ügyészségnek vádemelési javaslattal megküldte, megállapítva erőszakos közösülés bűntett és más bűncselekmények megalapozott gyanúját – közölte a Bors kérdéseire a rendőrség a Damu Rolanddal szemben indult nyomozással kapcsolatban.

A lap információi szerint a Jóban Rosszban sztárja a hazugságvizsgálaton is megbukott: bár megpróbálta manipulálni a poligráfot, a légzése végül lebuktatta. Másodlagos bizonyítékként így most ezt is felhasználhatják ellene a bírósági szakaszban, ahogyan annak a jogásznőnek a tanúvallomását is, aki korábban azt állította, őt is megerőszakolta és többször bántalmazta a színész.

A pár héttel ezelőtt készült szakértői vélemények ugyanakkor Damu igazát erősítik. A nyomozati anyagban ugyanis az áll, hogy a 28 éves lány nem szenvedett nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket. Tímea arcán bőrpírt, nyakán pedig kisebb sérülést találtak, és a bokája is megrándult, de ezek a sérülések Damu állítása szerint dulakodás közben keletkeztek.

Damu ügye ennek ellenére úgy tűnik, hogy a bíróságon folytatódik majd, és amennyiben bebizonyosodik a rendőrség gyanúja, a volt sorozatsztár akár nyolc évet is kaphat.

AJÁNLOTT LINK:

Damun kifogott a hazugságvizsgáló (BorsOnline)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik