Közélet

Furgon rohant a buszmegállóba – három halott, több sérült

A baleset Budapesten, a Soroksári úton történt.

Három ember meghalt, három súlyosan, életveszélyesen megsérült egy budapesti baleset következtében: a IX. kerületi Vágóhíd utcában furgon hajtott buszmegállóban várakozók közé.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta, hogy a sérültek közül két férfi és két nő többszörös koponya, mellkas és végtag sérüléseket szenvedett. További két férfi közül az egyiknek nyílt lábszártörése, a másiknak pedig combtörése és fejsérülése van. A sérültek valamennyien középkorúak – tette hozzá.

A mentőknek már a helyszínen életmentő beavatkozásokat kellett végrehajtaniuk, majd a sérülteket három különböző fővárosi kórházba szállították. A furgont vezető fiatal férfi nem sérült meg – tette hozzá Győrfi Pál.

Az MTI a Péterfy Sándor utcai Kórház ügyeletvezető főorvosától úgy értesült, hogy két ember a kórházba szállítást követően életét vesztette.

Kisdi Márk Máté, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője elmondta, hogy a furgon összesen hat embert gázolt el. Egyiküket a közelben várakozó 2-es villamos alól kellett kiszabadítani. A furgon, amely egyelőre ismeretlen okból csapódott a megállóban várakozók közé, végül a közelben lévő villamossíneken állt meg – fűzte hozzá.

A rendőrség sajtóosztálya azt közölte az MTI érdeklődésére, hogy a helyszínelés még tart, és megkezdték a furgon vezetőjét kihallgatását.

A független Hírügynökség úgy értesült, hogy a furgont vezető fiatal férfi elaludt a volánnál. A 25 év körüli fiatalember állítása szerint egész éjjel úton volt, azért volt fáradt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a sofőr a Lágymányosi hídról hajtott le és fordult rá a Soroksári útra a baleset előtt.

Fehérvári Tibor, a BKV fődiszpécsere elmondta, hogy a baleset egy HÉV-pótló autóbusz megállójában történt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik