Közélet

Megölhették az eltűnt kunszentmártoni kamaszt

Két öcsödi férfit előzetes letartóztatásba helyeztek a tavaly ősszel eltűnt fiú ügyében indított nyomozás során.

Egy 17 éves kunszentmártoni fiatal eltűnését még 2010 októberében jelentették be a helyi rendőrkapitányságon, és ott közigazgatási eljárás keretében kezdték meg az ügy vizsgálatát – emlékeztetett a Szolnok megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Szabó Zita őrnagy csütörtöki tájékoztatása szerint az eljárás alatt begyűjtött információkat elemezve felvetődött a gyanú, hogy a fiatalember bűncselekmény áldozata lett. Ezért a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya emberölés miatt indított nyomozást. A nyomozati cselekmények és az elsődleges szakértői vélemények tovább erősítették a gyanút.

Két öcsödi férfi került a rendőrség látókörébe, aki megalapozottan gyanúsítható a bűncselekmény elkövetésével. Őrizetbe vették, majd előzetes letartóztatásba helyezték őket – tette hozzá a rendőrségi szóvivő.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik