Kistotál

Kistotál

A dél-koreai védelmi minisztérium által közreadott, a déli oldalról készített felvételen phenjani utasításra felrobbantanak egy észak-koreai katonai őrhelyet 2018. november 20-án. A dél-koreai védelmi minisztérium szerint az észak-koreai rezsim a nap folyamán a saját katonai posztjaiból tízet megsemmisített a két Koreát elválasztó határ mentén, a dél-koreai oldalon pedig ugyanennyi állás felrobbantását kezdték meg a napokban a szöuli és a phenjani vezetés között szeptemberben létrejött megállapodás nyomán. Fotó: MTI/AP
2018. 11. 20. 13:52
A Tazaungdaing Fényfesztiválon Mianmarban egy ünneplő fut el a felrobbanó tűzijáték elöl, ahol több száz színes luftballonnal és saját készítésű tűzijátékkal szórakoztatják egymást a résztvevők Fotó: Ye Aung Thu / AFP
2018. 11. 16. 15:49
Thaiföldön vita indult arról, hogy betiltsák-e a gyerekek részvételével zajló thaiboksz-viadalokat, miután egy 13 éves fiú a minap életét vesztette egy bangkoki mérkőzésen. A nyolcéves kora óta bokszoló fiú nem viselt semmiféle védőfelszerelést, ahogy az a sportágban általában szokás. Thaiföldön különösen vidéken elterjedt, hogy szegényebb sorú gyermekek pénzért vívnak bokszmeccseket egymással. Fotó: Nicolas ASFOURI / AFP
2018. 11. 15. 09:45
Jad Mordecsaj kibuc, Az izraeli Vaskupola légvédelmi rendszer elfogórakétái a Gázai övezet határvidékén levő Jad Mordecsaj zsidó kibuc felett 2018. november 13-án. Az elmúlt egy napban több száz rakétát indítottak a palesztin Gázai övezetből izraeli településekre, Izrael válaszlépésként csapást mért a Gázai övezetet ellenőrző Hamász radikális iszlamista szervezet célpontjaira. Fotó: MTI/EPA/Atef Szafadi
2018. 11. 14. 16:29
Üvegek sziluettje a BrauBeviale nürnbergi italvásáron az amerikai OI (Owens-Illinois) standján. Fotó: Daniel Karmann/dpa
2018. 11. 13. 16:08
Andy McGredor skót dudás játszik Rachael Ferguson brit ápolónő homokba rajzolt képe mellett,amit a Downhill-i tengerparton alkottak Észak Írországban. A fegyverszünet napját minden évben november 11-én tartják az első világháborút lezáró compiègne-i fegyverszüneti egyezmény aláírásának emlékére. A fegyverszüneti egyezményt Németország és a szövetséges hatalmak képviselői 1918. november 11-én írták alá és hivatalosan ekkor (a tizenegyedik hónap tizenegyedik napján 11 órakor) értek véget a harccselekmények a nyugati fronton. Az I. világháborús centenárium ünnepségsorozatához kapcsolódva megtartott szimbolikus megemlékezést, amely a Pages of the Sea (A tenger lapjai) címet kapta, Danny Boyle Oscar-díjas brit rendező irányította. A parti homokba rajzolt portrékkal idézték fel az I. világháborúban elhunyt katonák emlékét brit tengerpartokon vasárnap. Számos művész és önkéntes dolgozott a homokportrékon a vasárnap kora reggeli apálytól Nagy-Britannia különböző tengerpartjain. Fotó: Charles McQuillian /Getty Images
2018. 11. 12. 12:28
Pelikánraj száll a Marmara-tó lapálya felett a nyugat-törökországi Manisa tartományban. Az Égei-tengerbe torkolló Gediz folyó hordalékával feltöltött tómeder a térség halászati és mezőgazdasági öntözés szempontjából jelentős természetes víztározója, és a vízimadarak számára fontos élőhelyFotó: Tolga Bozoglu / EPA / MTI
2018. 11. 08. 14:40
Tyrannosaurus Rex koponyája előtt, neandervölgyi embernek öltözött gyerekek a berlini Természettudományi Múzeumban, új műsorukat mutatják be a "Spiel mit der Zeit" címmel, több mint száz gyerek előadásában. Fotó: Jens Kalaene/dpa-Zentralbild/dpa
2018. 11. 07. 19:18
A kínai légierő K-8-as Red Falcon kiképző harci gépei formációban repülnek a kínai nemzetközi hadiipari légibemutatón a kínai Kuangcsou tartománybeli CsuhajbanFotó:Aleksandar Plavevszki/EPA/MTI
2018. 11. 06. 12:31
Tengerbe csapódó lövedékek vízoszlopai a Trident Juncture 2018 fedőnevű hadgyakorlaton a norvégiai Trondheim közelében 2018. október 30-án. A 31 ország 50 ezer katonájának részvételével október 25. és november 23. között tartott művelet az utóbbi évek legnagyobb NATO-hadgyakorlata. A 29 szövetséges ország mellett a nem NATO-tag Svédország és Finnország vesz részt a nagyszabású katonai akcióban. Fotó: Gorm Kallestad /MTI/EPA
2018. 10. 30. 19:59
Táncosok Kim Ir Szen néhai észak-koreai vezető óriásportréja előtt a Dicsőséges ország elnevezésű tömegjátékon a phenjani Rungnado Május Elseje Stadionban. Észak-Koreában nagy népszerűségnek örvendnek az úgy nevezett tömegjátékok, ahol a közel egy hetes rendezvényen a gimnasztikától táncig a legkülönbözőbb látványos és összehangolt előadásokat láthatják a nézők, melyek a Kim Dzsong Il vezette Koreai Munkáspárt forradalmát dicsőítik.Fotó: Dita Alangkara / AP / MTI
2018. 10. 26. 10:32
Építőipari munkások az utolsó simításokat végzik Szardar Vallabhbhai Patel néhai politikus, India első kormányfő helyettesének hatalmas szobrán Kevadia település közelében, a Gudzsarát szövetségi állambeli Karnavatitól mintegy 200 kilométerre. Az indiai függetlenségi mozgalom kiemelkedő alakjáról mintázott 182 méter magas alkotást Narendra Modi kormányfő avatja fel október 31-én az ország egységének jegyében, az India vasembere néven is emlegetett Szardar Pater születésének 143. évfordulóján. Fotó: Divjakant Szolanki /MTI/EPA
2018. 10. 18. 15:25
Megkezdik a ponty lehalászását a dél-csehországi Trebon közelében 317 hektáron elterülő Velky Tisy-tavon Fotó: Martin Divisek/EPA/MTI
2018. 10. 16. 14:00
Egy tunéziai és egy ciprusi teherhajó a Földközi-tengeren, a francia Korzika szigetétől északra, az összeütközésük másnapján. A francia és olasz hatóságok a baleset miatt a tengerbe ömlő üzemanyag terjedésének megállításán dolgoznak.Fotó: Alexandre Groyer / Francia haditengerészet/ EPA / MTI
2018. 10. 09. 16:27
Bekeretezett képet visz egy férfi házak romjai mellett az indonéziai Celebeszen (Sulawesi) fekvő Paluban. A szeptember 28-án történt 7,7-es erősségű földrengésnek és az azt követő szökőárnak a legfrissebb összesítések szerint legkevesebb 1944 halottja és ezernél is több sérültje van. A földrengésben megsemmisült házak számát mintegy 66 ezerre becsülik.Fotó: Hotli Simanjuntak MTI/EPA
2018. 10. 08. 16:14
A Szojuz MSz-08-as űrhajó leszállóegysége ejtőernyővel fékezve földet ér Oleg Artyemjev orosz, Richard Arnold és Andrew Feustel amerikai űrhajóssal a fedélzetén a kazahsztáni sztyeppén, Dzsezkazgan térségében. A három űrhajós a Föld körül keringő Nemzetközi Űrállomásról tér vissza a Földre. Fotó: Bill Ingalls MTI/EPA/NASA/
Az Új-Delhi-i rendőrség víz ágyúval oszlatja a indiai farmerek aktivistáit a város határában, akik addigra egy autópálya részt is elzártak traktorjaikkal a forgalom elől.Fotó: Prakash Singh / AFP
2018. 10. 03. 14:01
Rohamrendőrök festékkel borított felszerelései a rendőrök és katalán tüntetők összecsapása közben Barcelonában tartott tömegtüntetéseken, két nappal a tavaly októberi katalán függetlenségi népszavazás egyéves évfordulója előtt. Az összesereglett mintegy 6000 szeparatista közül számosan színes port tartalmazó zacskókkal és tojásokkal hajigálták a rendőröket, s erőszakkal próbáltak áttörni sorfalukon, hogy összecsapjanak az ellentüntetőkkelFotó: Enrich Fontcubierta / EPA / MTI
2018. 10. 01. 12:07
Az éves Indra Jatra fesztivál Nepálban. Nevét Indra, az eső és a mennyország istenéről kapta. Több istenséget ünnepelnek énekkel, tánccal és egy lakoma veszi kezdetét Katmandu-völgyben, ami jelzi a monszun szezon vége. Navesh Chitrakar / Reuters
2018. 09. 27. 09:38
Christie's  árverésre bocsát egy 18.96 karátos Fancy Vivid Pink gyémántot a novemberi genfi aukcióján. Értékét 8,2-13,7 milliárd forintra becsülik. Fotó: Toby Melville / Reuters
2018. 09. 25. 14:35
A Népművészet Mestere díjjal idén kitüntetett Tóth Mihályné viseletkészítő, táncos bagi otthonában. Fotó: Komka Péter / MTI
2018. 09. 21. 14:01
Olvasói sztorik