Nagyvilág

Patthelyzet Líbiában

Az Egyesült Államok és szövetségesei létrehozták a légtérzárat Líbia felett és megállították Moammer Kadhafi erőinek előrenyomulását Bengázinál - jelentette ki vasárnap az NBC televíziónak Mike Mullen tengernagy, az amerikai egyesített vezérkar főnöke.

Mullen bejelentette, hogy az amerikaiak vezette légitámadás “kiiktatta” Kadhafi légvédelmét, csapást mért a repülőterekre és Kadhafinak a felkelők kelet-líbiai központját, Bengázit támadó erőire. Az amerikai vezéri főnök szerint a líbiai légierő egyetlen repülőgépe vagy helikoptere sem szállt fel az elmúlt napokban. “Vagyis, gyakorlatilag megvalósult a légtérzár” – jelentette ki Mullen, hozzátéve, hogy Bengázi körzetében, ahol sikerült megállítani a kormányerők előrenyomulását, a nyugati harci gépek rendszeres járőrözésbe kezdtek. A berepülések hatóköre fokozatosan az ország nyugati részén található Tripoli felé tolódik majd el.

Mullen hangsúlyozta, hogy a nyugati katonai műveletek a BT-határozatnak megfelelően kizárólag a polgári lakosság védelmét és a humanitárius segélyakciók biztosítását célozzák és nem törekednek majd Kadhafi ezredes több mint négy évtizedes uralmának megdöntésére. A tengernagy ugyanakkor a CBS-nek nyilatkozva elismerte, hogy a nyugati katonai akció katonai patthelyzetet teremthet, s nem tudta megmondani, hogy meddig tarthat el a beavatkozás. Szavai szerint a végjáték “nagyon bizonytalan”. Az NBC-nek úgy fogalmazott: Kadhafi még mindig hatalmon lehet, amikor a műveletek napok vagy hetek múlva véget érnek.

A CNN-nek Mullen kijelentette: “azt, hogy ez politikai szempontból hogyan ér véget, nem tudom megmondani.” Hangot adott annak a véleményének, hogy “még túl korai lenne találgatni” ezzel kapcsolatban. Mullen szerint az Egyesült Államok néhány napon átengedheti az Odyssey Dawn hadművelet vezetését, de azt nem mondta meg, hogy kinek. A Líbia elleni akcióban jelenleg Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország és Kanada vesz még részt. Az amerikaiak szerepe a későbbiekben a műveletek támogatására korlátozódik majd. Az amerikai vezérkari főnök elmondása szerint Kadhafi élő pajzsokat alkalmaz egyes célpontok védelménél, de mint mondta, nem látott olyan jelentést, amely szerint a légicsapásoknak civil áldozatai lettek volna. Mullen értesülése szerint Kadhafi nem adta jelét annak, hogy vegyi fegyverek bevetését tervezné.

A Pentagon közölte, hogy a haditengerészet Growler típusú repülőgépei elektronikai támogatást nyújtottak a támadáshoz, amelyben részt vettek a tengerészgyalogságnak a Kearsarge partra szállító hajóról felszálló Harrier gépei is. Az amerikai sajtó a B-2-es, lopakodó bombázók bevetéséről is beszámolt. Egy amerikai katonai vezető szerint a kombinált támadás vasárnap napfelkelte után újabb, tengeri indítású Tomahawk manőverező robotrepülőgépekkel végrehajtott csapásokkal folytatódott, amelyeket precíziós vezérlésű légibombákkal végrehajtott művelet követett.

Willam E. Gortney altengernagy, az egyesített vezérkar igazgatója kijelentette, hogy 6-12 órába telik amíg kiértékelik az elsősorban a Tomahawkokra épülő támadássorozat eredményeit. Mint mondta, a fő célpontot a líbiai SA-5-ös föld-levegő rakéták jelentették, amelyek megsemmisítése után lehetővé válik, hogy Global Hawk pilóta nélküli felderítő gépeket küldjenek az észak-afrikai ország légterébe. Gortney szerint a líbiai légvédelem szovjet technológiára épül, amely azonban ma is veszélyes lehet a szövetséges repülőgépekre. Az altengernagy a célok között nevezte meg a radarokat és a líbiai kommunikációs eszközöket is.

Az Egyesült Államoknak jelenleg legkevesebb 11 hadihajója állomásozok a Földközi-tenger térségében, beleértve 3 tengeralattjárót, 2 rombolót, 2 partra szállító hajót, valamint a 6. flotta zászlóshajóját, a parancs- és ellenőrzési feladatokat ellátó Mount Whitneyt. Robert Gates a líbiai hadműveletek elkezdődése miatt egy nappal elhalasztotta Moszkvába történő elutazását, amelyet eredetileg szombatra terveztek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik