Nagyvilág

Leüvöltötték Orbánt

Indulatos reakciók követték a magyar elnökség programjának bemutatását. Orbán Viktoron szinte kivétel nélkül számon kérték a médiatörvényt, ám volt aki a tunéziai forradalom méltatásának elmaradását sérelmezte vörös fejjel.

Elég indulatosra sikerült a magyar elnökség bemutatásának európai parlamenti vitája. Orbán Viktor beszéde végén arra kérte a képviselőket, válasszák külön a magyar elnökségi programot és a magyar belpolitikát, ez azonban elmaradt. A szocialistáktól a liberálisokon át a zöldekig mindenki a médiatörvényt kérte számon a magyar kormányfőtől. Volt aki a porcelán és az elefánt örökzöldjével támadott, más pedig Európa Chávezének nevezte a magyar miniszterelnököt, de hozzátette, hogy szereti Magyarországot és sírt, amikor 54-ben elveszítette a vb-t.

Szocialisták

Martin Schulz kétoldalú beszéddel vádolta Orbán Viktort, aki az unióban egészen más hangot üt meg, mint otthon. Hozzátette, Orbán beszédében utalt arra, hogy nagy többséggel rendelkezik. Ez pozitív, hiszen nem kell folyton hazatelefonálni, megvan-e még a kormány. Magyarországot Schulz szerint erősíteni kell, hogy az Európai Unió is erősödjön.

A szociáldemokrata politikus az inkriminált szőnyeget is szóba hozta, melyen egy történelmi Magyarországot ábrázoló térkép is szerepel. A tanács elnökének mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy Európa demokratikus érdekeit védje, ez pedig a demokratikus alapelvek megsértése mellett lehetetlen. A Bizottsághoz szólva úgy vélte, az európai demokrácia egyik alapelvét sérti a médiatörvény is, ezért minél gyorsabb vizsgálatot követelt a Bizottságtól, és a magyar miniszterelnököt egy új törvény benyújtására szólította fel.

Zöldek

Daniel Cohn Bendit a Zöldek/ az Európai Szabad Szövetség képviselőcsoportjának vezetője viszonylag higgadtan azzal kezdte, hogy szereti Magyarországot, az 54-es vébén például sírt, mikor hazánk kiesett. Hozzátette, tiszteli Orbán Viktort is, aki mellett ott állt a 80-as évek végén és akkor is, amikor Haider kizárását követelte az unióból.

A baloldali politikus azonban igen hamar átváltott támadó hangnemben, míg a beszéde végén már üvöltve és hevesen gesztikulálva nevezte a miniszterelnököt európai Cháveznek. A törvényt az európai értékekkel összeegyeztethetetlennek nevezte és megkérdőjelezte, hogyan fognak ezután Lukasenkó, fehérorosz elnökkel tárgyalni. Megkérte a magyar miniszterelnököt, gondoljon vissza 20 évvel ezelőtti önmagára. Befejezésként vörös fejjel kérte számon Orbán Viktoron, miért nem üdvözölte a tunéziai forradalmat.

Liberálisok és porcelánbolt

Guy Verhofstadt Aldet, liberális politikus támogatta a magyar elnökség prioritásait. Igazi gazdasági és adóunió létrehozását szorgalmazta. Egy dolgot hiányolt a magyar csomagból, a kötvénypiacok egységesítését, mivel állítása szerint jelenleg 27 kötvénypiac létezik 27 spekulációs lehetőséggel. Az övezeten belüli különbségeket használják a spekulánsok. Ezután elefánthoz hasonlította a médiatörvényt a porcelánboltban. A médiatörvényt a szlovák nyelvtörvényhez hasonlította.

A liberális politikus Márai Sándort hozta fel példaként, aki Kassán élt. Magyar újságíró volt szlovák területen. Szlovák, ami a szlovák nyelvtörvény alapján probléma, és újságíró, ami a magyar médiatörvény miatt szintén probléma. Ilyen körülmények között Márai könyvei nem jöhettek volna létre. A pluralizmus fenntartása, a szabad kezdeményezések megőrzése elengedhetetlen az unióban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik