Nagyvilág

Kovács: nem alibiztem

Kovács László szerint hamis képet fest az Economistban megjelent vélemény, amely szerint ő öt évig lényegében nem csinált semmit Brüsszelben. A Magyar EU-biztos a hivatalos értékelés szerint az egyik legtöbb javaslatot benyújtó politikus volt a testületben. Az FN.hu-nak azt is elárulta, milyen kritériumoknak kell megfelelnie egy biztosnak. Villáminterjú!

Az Econosmit című brit lap honlapján megjelent értékelés szerint ön arról nevezetes, hogy öt év után „semmilyen nyomot nem hagyott” maga után. Ön mit gondol erről a kritikáról?

Hangsúlyozni kell, hogy ez nem az Economist szerkesztőségi cikke, hanem egy blogbejegyzés volt, amelyen a blogger a saját véleményét mondta el. Aki pedig láthatóan a nyílt ütközést tekinti érdemnek, ami viszont az adópolitikában az egyhangú döntések követelménye miatt eleve kizárná az eredményességet. Nekem sokkal inkább egyfajta csendes diplomáciára volt szükségem a megállapodások eléréséhez. A blogger szerint azok a biztosok teljesítettek jól, akik keményen beszóltak az EU-nak, mint például a halászati biztos. Ha így nézzük, valóban nem hagytam nyomot. Én az adópolitikán változtatni akartam, nem pedig szidni.

Hogyan értékeli a saját ötéves tevékenységét?

A terminus végével minden biztosról készítettek egy mérleget. Az enyém 20 oldalas lett.

Ez sok vagy kevés a többi 26 biztoshoz képest?

A hosszúak közé tartozik. Ezen a húsz oldalon sorolják fel az általam benyújtott javaslatokat, amelyek nagy részét el is fogadták. Sok esetben 10 éve húzódó ügyeket oldottunk meg.

Mely területeket tarja a legfontosabbnak, ahol előrelépést tudott elérni?

A javaslatok hozzájárultak az egységes belső piac akadálytalanabb működéséhez, az Európai Unió versenyképességéhez, a munkahelyteremtéshez, az energiahatékonyság növeléséhez és az éghajlat védelméhez. De például benyújtásra kész a jelenleg 27-féle társaságiadóalap-számítás egységesítésére irányuló javaslatom, ami elsősorban az új tagállamok, és ezen belül a kis- és közepes vállalatok számára jelentene a költségeiket és adminisztratív terheiket csökkentő, versenyképességüket növelő könnyítést. Ugyancsak benyújtásra vár az energiaadóztatási irányelv módosítására vonatkozó javaslatom, amely az adóalapot nemcsak az energiatartalomtól, hanem az éghajlatváltozásban döntő szerepet játszó üvegházhatásúgáz-kibocsátástól is függővé tenné. E két fontos javaslat a közeljövőben hivatalba lépő új Európai Bizottság elé kerül majd jóváhagyásra.

Még nincs döntés, ki lesz a következő magyar uniós biztos. Ön újrázna?

Szívesen folytatnám, de a döntést a miniszterelnök fogja meghozni. Ő választ majd a jelöltek közül.

Ön szerint milyen kritériumoknak kell megfelelnie a jelöltnek?

A miniszterelnöknek mérlegelnie kell majd a jelölt pályafutását, eddigi teljesítményét, képességeit, tapasztalatát, nemzetközi ismertségét és kapcsolatrendszerét, illetve a nyelvtudást is.

Ezek alapján lát esélyt, hogy ismét önre esik a választás?

A miniszterelnök dolga ezt eldönteni.

A kovács lászló nevéhez köthető legfontosabb döntések

1. A kedvezményes áfakulcsok állandó jellegű használatának lehetővé tétele egy sor nagy élőmunka igényű és más helyileg nyújtott szolgáltatásra kisvállalkozások ezreit mentette meg a válság miatti csődtől és munkahelyek tízezreinek megőrzését tette lehetővé. A javaslatomról született döntés a Magyarországon milliókat érintő távfűtésre is kiterjedt.

2. Az elektronikus úton nyújtott szolgáltatásokat is érintő áfa-csomag 2010-től jelentősen egyszerűsíti, majd az áfa visszaigénylését. A televíziós műsorok sugárzása, az internetről letölthető programok után járó áfa a jövőben nem a szolgáltatást nyújtó cég telephelye szerinti ország (pl. Luxemburg) ,hanem az azt igénybe vevő fogyasztók országának (pl. Magyarország) bevételeit fogja gyarapítani.

3. Az adócsalás és az adókikerülés ellen folytatott küzdelem tétje az uniós szinten évi 200-250 milliárd Euró nagyságrendű veszteség. Az ezzel szembeni átfogó fellépés több területre is kiterjed. Ilyen az ipari méretű áfa-csalás felszámolása, a más tagállamokban elhelyezett betétek, befektetések utáni jövedelem dó kikerülésének visszaszorítása, a banktitokkal való visszaélés megakadályozása. Ezért szorgalmazom a más tagállamokban keletkezett jövedelmek adóztatását segítő információcserét és az adóparadicsomok elleni átfogó fellépést is.

4. A mandátumom alatt korszerűsített uniós Vámkódex, továbbá az elektronikus vámeljárás bevezetése az uniós külső határokon sokkal gyorsabbá, ugyanakkor hatékonyabbá, ráadásul olcsóbbá teszi a vámvizsgálatokat.

5. Különös figyelmet fordítottam a termékhamisítás elleni küzdelemre. Gondoljunk csak a fogyasztók biztonságát, egészségét, sőt életét is veszélyeztető hamis gyógyszerekre, élelmiszerekre, kozmetikumokra, gyermekjátékokra és gépkocsi alkatrészekre. Ezek bekerülésének visszaszorításában jelentős szerepet játszik a 2005 óta érvényes Vámegyüttműködési Megállapodás a hamisított termékek első számú forrásával, Kínával. A megállapodásban Kína vállalta az uniós normák szerinti fellépést a hamisított termékek gyártóival és forgalmazóival szemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik