Nagyvilág

A cseheken most sem ment át a lisszaboni szerződés

Újra elhalasztotta a döntést a lisszaboni szerződésről a cseh képviselőház. A több mint ötórás, indulatos, szópárbajokkal és személyeskedésekkel tarkított vita után a téma megvitatásának folytatását szerdára halasztották.

A kormánykoalíció legerősebb pártja, a Polgári Demokratikus Párt (ODS), valamint az ellenzéki kommunisták (KSCM) eltérő okokból ugyan, de szeretnék későbbre halasztani a szavazást a dokumentumról, míg az ellenzéki Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) és a két kisebb koalíciós párt – a kereszténydemokraták és a zöldek – az azonnali voksolást sürgetik.

“A jóváhagyási folyamat megszakítása és elhalasztása teljesen jogos követelés, s ezt mutatja a december óta folyó vita is” – jelentette ki Mirek Topolánek miniszterelnök. Elismerte, hogy pártján belül továbbra is nagyon erős a lisszaboni szerződést ellenzők aránya. Topolánek arra hivatkozott, hogy az éles viták miatt még a parlamenti bizottságok sem fejezték be a szerződés megtárgyalását, s nem fogalmazták meg ajánlásaikat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik