Nagyvilág

Az újraegyesítés a tét Cipruson

Cipruson vasárnap az urnához járulnak a szavazók, hogy megválasszák az ország következő elnökét. Ez az 1974 óta kettéosztott sziget történetében a legnyitottabb szavazás, s első számú tétje az újraegyesítés kérdése.

A jelenlegi elnöknek, Tászosz Papadopulosznak – aki rendíthetetlenül képviseli a ciprusi görögök ügyét a nemzetközi tárgyalásokon – lejár a mandátuma, de továbbra is élvezi a jobbközép Demokrata Pártból (DIKO) és a szociáldemokrata EDEK-ből álló kormánykoalíció támogatását.

Ellenfelei – Demetrisz Krisztofiasz képviselőházi elnök, a kommunista Ciprusi Dolgozó Nép Haladó Pártjának (AKEL) elnöke, valamint Jannisz Kaszulidesz korábbi külügyminiszter, akit a jobboldali Demokratikus Tömörülés (DISZI) támogat – egyaránt a ciprusi törökök felé nyitás képviselőjeként lépnek fel.

Nagyon szoros verseny

Az elnökjelöltek esélye szinte egyforma – a felmérések tanúsága szerint 30 százalék körüli -, talán a távozó elnöké egy kicsivel nagyobb. Közel 516 ezer szavazó járul majd az urnákhoz. Pambosz Papajeorjíu egyetemi kutató szerint olyan szoros a verseny, hogy az már a közvélemény-kutatók rémálma, mert így alig lehet előrejelzéseket készíteni.

Ismeretlen tényező a külföldön tanuló több ezer ciprusi diák (az összes szavazó négy százaléka) véleménye is. Ők ingyen repülőjegyet kapnak ahhoz, hogy hazatérjenek szavazni. Ilyen kis különbség mellett minden szavazat számít vasárnap. Azután a pártok majd szövetségeket kötnek és alkudozásokba bocsátkoznak a február 24-i második forduló előtt – mondja Papajeorjíu.

Kettészakítva

1974-ben Ciprus északi része török megszállás alá került azután, hogy a görög többség jobboldali körei az akkori athéni katonai kormányzat támogatásával puccsot szerveztek a szigetország Görögországhoz csatolásának céljával.

A ciprusi konfliktus megoldása nemcsak Ciprus belső ügye. Megoldása fontos feltétel ahhoz, hogy eredményesek lehessenek Törökország európai uniós csatlakozási törekvései. Jelenleg csak a görög közösség nemzetközileg elismert állama tagja az Európai Uniónak, a sziget török része, a nemzetközileg el nem ismert Észak-ciprusi Török Köztársaság nem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik