Nagyvilág

Moszkva lett az unió legnagyobb problémája

Az Európai Unió egyre kevésbé tudja koordinálni Oroszországgal való kapcsolatát, mely immár a 27-tagú szervezet egyik legfőbb problémájává vált. Egy uniós jelentés szeirnt a Kreml által dominált EU-orosz kapcsolatokat illetően hazánk a barátságos államok közé tartozik, akik politikai állásfoglalás helyett az üzleti lehetőségekre korlátozzák a Moszkvával való viszonyt.

Oroszország az uniót leginkább megosztó téma azóta, hogy 2003-ban Donald Rumsfeld védelmi miniszter régi és új Európára osztotta az uniót az iraki háború miatt kialakult véleménykülönbség kapcsán – áll a Külkapcsolatok Európai Tanácsának riportjában.

Ütköző érdekek

A jelentés, melyet a Reuters-re hivatkozva a New York Times közölt, Európa 1990-es stratégiája, mely a gyenge és eladósodott Oroszország demokrataizálását tűzte ki célul, mára értelmét vesztette és helyébe nem lépett új uniós törekvés. Főleg azért, mert a tagállamok egyedi megállapodásokat kötnek Moszkvával, és ez aláássa az egységes európai fellépést.

Jelenleg a Kreml határozza meg az orosz-uniós kapcsolatokat, ráadásul oly módon, hogy az szemben áll a játékszabályokkal – mondta Joschka Fischer volt német külügyminiszter.

A jelentés szerint az unió Oroszországhoz fűződő kapcsolatát alapvetően két irányvonal határozza meg. Az egyik arra törekszik, hogy az érzékelt veszélyt minél inkább elhatárolja, a másik potenciális partnerként próbálja bevonni Moszkvát az európai rendszerbe.

Három stratégia

A szerzők Görögországot és Ciprust „trójai falónak” nevezik, mert kormányaik gyakran az orosz érdekeket védelmezik, ellentétben a „hidegháborús harcosoknak” nevezett Lengyelországgal és Litvániával, akik nyíltan ellenségesek és hajlandóak vétójogukkal élni annak érdekében, hogy megakadályozzák az unió Moszkvával folytatott párbeszédét.

A jelentés hazánkat más „kis országokkal” egyetemben azok közé sorolta, akik barátságos pragmatistaként Moszkvával való kapcsolatukban az üzleti megfontolásokat a politika elé helyezik.

A tagállamok által kötendő főbb energia megállapodásokat először az Európai Bizottságnak kellene elfogadnia, a Bizottságot ezen kívül arra is fel kellene hatalmazni, hogy az unió versenyre vonatkozó szabályozásai alapján vizsgálatot indítson az Oroszországgal megkötött energia -megállapodásokkal kapcsolatban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik