Nagyvilág

Ellenőrzött függetlenség Koszovónak

Nemzetközi polgári és katonai ellenőrzés alatt adna függetlenséget Koszovónak az ENSZ BT határozattervezete, amit Oroszország ellenez.

Az Egyesült Államok és európai szövetségesei Oroszország ellenzése dacára pénteken benyújtották az ENSZ Biztonsági Tanácsába (BT) a Koszovó számára nemzetközi ellenőrzés alatt függetlenség biztosító határozattervezetet.


A dokumentum “jóváhagyja” a Martti Ahtisaari ENSZ-közvetítő által Koszovó jövőbeli jogállásáról kidolgozott ajánlásokat, amelyek Koszovónak nemzetközi – polgári és katonai – ellenőrzés alatt megvalósuló függetlenséget javasolnak. Megerősíti továbbá “a BT-nek egy többnemzetiségű és demokratikus, a térség stabilitását erősítő Koszovó melletti elkötelezettségét”.


A javaslat előirányozza az Európai Unió képviseletében nemzetközi polgári képviselő kinevezését, aki ellenőrzi majd a státus alkalmazását.


A nemzetközi katonai ellenőrzést a NATO végezné a határozat elfogadása utáni 120. naptól kezdődően.


Oroszország, amely Szerbiához hasonlatosan ellenzi az Ahtisaari-tervet, közölte, hogy a szerbek és a koszovóiak közötti közvetlen státustárgyalások folytatása mellett van. Korábban azt is kilátásba helyezte, hogy megvétózza a Ahtisaari-tervet.





Ajánlott videó

Olvasói sztorik