Nagyvilág

Akik kitalálták az Európai Uniót

Négy politikus azok közül, akiknek a legtöbbet köszönhet az Európai Unió. Robert Schuman, Jean Monnet, Paul-Henri Spaak és Konrad Adenauer - az Európai Unió atyjai.

Az európai integrációt megalapozó Római Szerződés létrehozásában kulcsszerepet játszott néhány olyan államférfi, akik tovább láttak a napi gondoknál, akiknek volt elképzelésük a jövőről, s képesek voltak ezért küzdeni is. Ők a mai európai egység “alapító atyái”, akikre mind a mai napig tisztelettel tekint az utókor. Közülük négy politikus életútját mutatjuk be az MTI segítségével.


Akik kitalálták az Európai Uniót 1

Robert Schuman

Robert Schuman: “Immár nem puszta szavakra van szükség, hanem egy tettre, egy vakmerő és konstruktív akcióra” – jelentette ki Robert Schuman francia politikus (1886-1963) 1950. május 9-én, országa külügyminisztereként. S ezzel a beszéddel letette az európai építési folyamat alapkövét. A “vakmerő akció” ugyanis az volt, hogy Schuman javasolta Németországnak – mindössze öt évvel a világháborút lezáró kapituláció után – a francia és a német acél- és széntermelés közös felügyelet alá helyezését, amivel szerinte megteremthetik a béke régióját Európában. Schuman szerint ugyanis a közös Európa konkrét eredményekre alapozódva jön majd létre, s ehhez mindenekelőtt a szolidaritást kell létrehozni. Schuman csak 1953-ig maradt külügyminiszter, de még a Quai d’Orsay élén élhette meg elképzelésének győzelmét: 1951-ben létrejött az Európai Szén- és Acélközösség, a Montánunió. Ebben nem csak a franciák és a németek vettek részt, csatlakozott hozzájuk Olaszország, Belgium, Hollandia és Luxemburg is. Azaz már itt összeállt az a hatos fogat, amely 1957-ben létrehozza majd az Európai Gazdasági Közösséget. Nem véletlen, hogy a Schuman-beszéd időpontját, május 9-ét azóta is Európa napjaként ünneplik.


Akik kitalálták az Európai Uniót 2

Jean Monnet

Jean Monnet: Francia közgazdász és diplomata (1888-1979), aki a Schuman-beszéd ösztönzője, megihletője volt, s 1952-55 között a Montánunió Főhatóságát vezette. Már a II. világháború idején rádöbbent, s ezt mindenütt hirdette is, hogy “nem lesz béke Európában, ha az államok a nemzeti szuverenitás bázisán teremtik újra magukat, az ezzel együtt járó presztízspolitikával, gazdasági protekcionizmussal.” Monnet már ekkor valamiféle föderációt javasolt. 1945 és 1952 között a francia tervhivatal vezetője, akinek óriási szerepe van az ország gazdaságának helyreállításában. Ő az egyik kezdeményezője az Európai Védelmi Közösség létrehozásának – s amikor ez meghiúsul (éppen a francia képviselőházban bukik el a ratifikálási folyamat), leköszön a Montánunió vezetéséről, s megalakítja az Európai Egyesült Államok létrehozásáért küzdő szervezetét, amelyben hat ország politikusai, szakszervezeti vezetői vesznek részt. Fontos szerepet játszik a Római Szerződés megszövegezésében, főleg az Euratommal kapcsolatos paragrafusok kidolgozásában. 1976-ban az Európai Gazdasági Közösség állam- és kormányfőinek tanácsa első ízben adományozza az Európa díszpolgára címet, s ezt Monnet kapja.


Akik kitalálták az Európai Uniót 3

Paul-Henri Spaak

Paul-Henri Spaak: Belga politikus (1899-1972), meggyőződéses integráció-párti, aki kulcsszereplője lesz a Római Szerződést kidolgozó előzetes tárgyalásoknak.Már a II. világháború alatt, a londoni száműzetésben működő belga kormányban a nyugat-európai országok szövetségének létrehozását sürgeti. Egyik megalapítója a Benelux-államcsoportnak, azaz Belgium, Hollandia és Luxemburg együttműködésének. A Montániunó létrejötte után a szervezet parlamenti közgyűlésének elnöki posztját tölti be, s az 1954-58 közötti időszakban belga külügyminiszterként tevékenykedik. E tisztségében nagyon sokat tesz az Európai Védelmi Közösség bukása után sokak szemében zsákutcába került együttműködési folyamatok újraindításáért. A Montánunió 1955 júniusi messinai külügyminiszteri konferenciáján a hat tagország őt bízza meg annak a szakértői csoportnak a vezetésével, amelynek a kilábalás lehetőségeiről kell jelentést készítenie. Ez a jelentés lesz a Római Szerződés alapja. 1956 őszétől Spaak irányítja a dokumentum végleges kidolgozásáról folyó, több hónapon át tartó brüsszeli megbeszéléseket, s végül országa nevében ő írja alá a dokumentumot 1957. március 25-én. Ma az Európai Parlament egyik szárnya az ő nevét viseli.


Akik kitalálták az Európai Uniót 4

Konrad Adenauer

Konrad Adenauer: Adenauer (1876-1967) a Német Szövetségi Köztársaság első kancellárja 1949 és 1963 között. Aktívan részt vesz az európai integráció kezdeteinek beindításában, mert ebben Németország “fölemelésének” és a francia-német megbékélés előmozdításának lehetőségét látja. Az ő vezetése alatt lép be hazája a Montánunióba és az Európai Gazdasági Közösségbe: ez utóbbit olyan fontosnak tartja, hogy az olasz miniszterelnökön kívül (akinek vendéglátóként ott kellett lennie) ő az egyedüli kormányfő a Római Szerződés aláírásán. Különösen jó kapcsolatokat alakít ki az ötvenes évek végén hatalomra jutó Charles de Gaulle francia köztársasági elnökkel. Ez a személyes szimpátia segít abban, hogy a két ország évtizedekre az európai integrációs folyamatok közös motorjává váljon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik