Nagyvilág

“Halálosztag” működik az iraki rendőrségen belül?

Irakban szolgáló amerikai katonai parancsnokok szerint bizonyíték van arra hogy az iraki kormány rendőrségén belül "halálosztag" működik, amely mindenféle peres eljárás nélkül önhatalmúlag "végez ki" szunnita arabokat. Az iraki belügyminisztérium vizsgálatot indított az ügyben.

Joseph Peterson vezérőrnagy, az iraki rendőrök kiképzéséért felelős amerikai osztagok parancsnoka közölte, hogy az amerikai erők bizonyítékot találtak a rendőri halálosztag már hosszabb ideje gyanított működésére – írja a BBC. 

Egy amerikai katonai alakulat rajtakapott 22, járőrszolgálatot teljesítő iraki rendőrt, amint éppen kivégezni készültek egy szunnita arab férfit. Az amerikai erők őrizetbe vették az iraki rendőröket. Egy katonai illetékes az amerikai erők bagdadi parancsnokságáról szintén megerősítette a hírt, de nem kívánt részleteket közölni.

Már régóta panaszkodtak

Hónapok óta rendszeresen kerülnek elő agyonlőtt szunnita arabok holttestei Bagdad különféle részein. Az áldozatok rendszerint gúzsba vannak kötve, és ki van peckelve a szájuk. Mindnyájukkal fejlövés végzett. Hónapok óta terjednek a híresztelések Bagdadban és más iraki városokban, hogy a síita többségű kormány katonái és rendőrei hajtják végre e gyilkosságokat felekezeti gyűlölettől vezérelve.


Már nagyon régóta beszélünk róla, hogy léteznek halálosztagok, akiknek tagjai betörnek a házakba, és szunnitákat tartóztatnak le, majd kivégzik őket – mondta Nasser al-Ani az Iraki Iszlám Párt képviselője. A holttesteket rendszerint jóval később, a fővásros különböző részein találjuk meg – tette hozzá.

Huszein Kamal vezérőrnagy, iraki belügyminiszter-helyettes, a belső elhárítás főnöke közölte, hogy az amerikai bejelentés után vizsgálóbizottságot hozott létre az ügy hátterének kiderítésére. Mint mondta, mindenekelőtt azt akarják tisztázni, hogy a 22 őrizetbe vett személy valóban a belügyminisztérium állományában dolgozik-e, vagy arról van szó, hogy a belügyminiszter egyes munkatársai rendőri egyenruhát adnak bűnözöknek. Az őrizetbe vett 22 személyből négyet az Abu Gharib börtönbe szállítottak, a többieket egy iraki fegyházban tartják fogva.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik