Nagyvilág

Saron a parlament feloszlatását kérte

Miután Ariel Saron izraeli kormányfő hétfőn kilépett a Likudból, arra kérte az államfőt, oszlassa fel a parlamentet, szabad utat adva az előrehozott választásoknak.

Móse Kacav azután számolt be a miniszterelnök kéréséről, miután hivatalában fogadta a kormányfőt. Saron a találkozó előtt bejelentette, hogy úgy döntött, kilép az általa 1973-ban alapított jobboldali Likud pártból, és új párt élén indul a következő választásokon. Kacav a találkozó után tartott sajtóértekezletén közölte: valószínűnek tűnik, hogy előre hozott választások lesznek, de még nem döntött a parlament feloszlatásáról. Ha ez megtörténik a voksolást 90 napon belül kellene megtartani, feltéve, ha a parlament nem választ Saron helyére új kormányfőt, ami kevéssé valószínű.

Az államfő haladéktalanul megkezdi a konzultációkat a jogi szervekkel és a politikai vezetőkkel a választások előrehozásáról, amelyeket eredetileg jövő novemberben tartottak volna. Az izraeli rádió jelentése szerint az új párt neve Ahrajút Leumit (Nemzeti Felelősség Pártja) lesz. Tagjai között lesz több mint tíz miniszter és parlamenti képviselő, akik Saronnal együtt lépnek ki a jobboldali pártból. A párt első tanácskozását várhatóan már hétfő délben megtartják.

Politikai földcsuszamlás indult

Az izraeli katonai rádió korábban meg nem nevezett Likud-forrásokat idézve közölte, hogy Saron, aki egyben a párt vezetője is, a döntést megelőzően maratoni tárgyalásokat folytatott legközelebbi munkatársaival. Ezt követően határozott úgy, hogy kilép a pártból, amelynek egyik megalapítója volt, s külön indul az előreláthatóan jövő márciusban tartandó előre hozott parlamenti választásokon. Az idézett források szerint Saron arra készül, hogy új pártot alapít és e párt képviseletében indul majd a tervezett választásokon.


Döntését elsősorban azzal magyarázzák, hogy a miniszterelnököt a Gázai övezetből történt kivonulás miatt heves bírálatok érték saját pártjában is. Egy másik izraeli napilap, a Jediót Ahronót szerint Saron döntése jelentős mértékben átrajzolhatja Izrael politikai térképét, a döntés egyfajta politikai földcsuszamlást okozhat.

A második legnagyobb frakció alakulhat

A lap ugyancsak azt írta, hogy Likud több minisztere és parlamenti képviselője is csatlakozik Saronhoz, s az új párt az előre hozott választásokon 28 mandátumra tehet szert. Ezzel az izraeli törvényhozásban, a kneszetben az Izraeli Munkapárt mögött a második legnagyobb frakciót alkothatja majd.


A felmérések a Saron nélküli Likudnak mindössze 18 képviselői helyet jósoltak A Jediót Ahronót szerint amennyiben Saron új pártot alapít, ahhoz nagy valószínűséggel csatlakozik az Izraeli Munkapárt volt vezetője, Simon Peresz eddigi miniszterelnök-helyettes is, akit tíz nappal ezelőtt nagy meglepetésre leváltottak pártelnöki funkciójából. Erre utal az is, hogy a koalíciós kormány utolsó, vasárnap tartott ülésén a miniszterelnök rendkívül meleg szavakkal méltatta peres érdemeit, s egyfajta új együttműködés kezdetéről beszélt.


Az előzményekhez tartozik, hogy már napokkal ezelőtt megpecsételődött a Saron által irányított, január óta hivatalban lévő nagykoalíció sorsa.


Az újdonsült pártelnök, Amír Perec vezette szociáldemokrata Izraeli Munkapárt ugyanis úgy határozott, hogy kilép a koalíciós kormányból, s ezt a döntést vasárnap a párt vezetősége végérvényesen megerősítette Saron és Perec a múlt hét közepén állapodott meg abban, hogy együttesen törekszenek a parlament feloszlatására és előre hozott választások kiírására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik