Búcsú negyen év után
Gerhard Schröder 1944-ben született a mai Észak-Rajna-Vesztfáliában. Kezdetben hivatalnokként keresett pénzt, miközben esti iskolába járt. 1966-tól jogot tanult a Göttingeni Egyetemen, ahol diplomája megszerzése után tanársegédként dolgozott, 1976-tól pedig egészen 1990-ig ügyvédként tevékenykedett. Politikai karrierje több mint négy évtizedes múltra tekint vissza, hiszen 1963-ban csatlakozott az SPD-hez. 1978-ban a Fiatal Szocialisták, a szocialista párt ifjúsági szervezetének élére került, két évvel később pedig már tagja volt a német parlamentnek és vezetője az SPD hannoveri csoportjának. Az 1986-os alsó-szászországi választásokon győzelemre vezette pártját, majd 1990-től a SPD–Zöld koalíció vezetője és a tartomány miniszterelnöke volt. A győzelmet sikerült megismételnie 1994-ben és 1998-ban is. Gerhard Schröder lett 1998. október 27-én Németország első embere.
Egyesek irracionalitásba hajló kirohanásait saját kancellári jövőjét illetően még mindig egy zseniális taktikus utolsó húzásának tekintették, mások azonban egyszerűen csak az „önszuggesztió” rabjaként emlegették a politikai normákat a választások estéjén jóval túllépő kancellárt. Hogy melyik az igaz, azt talán még maga Schröder sem tudja pontosan. Két dolog azonban biztos: a szociáldemokraták bizonyosan számíthatnak nyolc miniszteri posztra, ami egy jelentősebb átalakítás nélküli kormányzati struktúrában a többséget jelentheti.
A lengyelországi példával ellentétben, ahol élő televíziós közvetítés volt és lesz a koalíciós tárgyalásokról, Németországban a kulisszák mögé ugyan nem tekinthetett be a média, mégis sokan a tárgyalásokat vezető Schröder elemi politikai tehetségének tartják az egyezkedéseken elért eredményt. Akár így, akár úgy van a dolog, egy immáron szinte biztosnak tűnik: Schröder a tárgyalások lezárultát követően kancellár immáron biztosan nem lesz. „Másként képzelem az életemet” – szólt a lakonikus válasz állítólag arra a kérdésre a vasárnapi koalíciós tárgyalásokon, hogy Schröder részt kívánna-e venni egy Merkel vezette kormányban. De akkor mi lesz vele – tették fel újságírók rögtön a kérdést Schrödernek.
Gazprom és Viktoria
Schröder természetszerűleg egyelőre kitérő választ adott a kérdésre, ami tökéletes táptalajul szolgált rögtön a különféle találgatásokhoz. Elsőként az orosz energiakonszernnel, a Gazprommal hozták összefüggésbe a nevét. Bennfentesek tudni vélték, hogy nem véletlenül látogatott el Schröder múlt pénteken Putyin születésnapjára, és bár a Gazprom nem adott ki egyértelmű sajtóközleményt a hírrel kapcsolatban a német szociáldemokraták főtitkára határozottan cáfolta az orosz kapcsolatot.
Ha ez nem jönne össze, akkor lenne Schrödernek egy másik orosz „kapcsolata” is. Fogadott lányuk, Viktoria ugyanis az orosz fővárosból származik, márpedig Schröder még az előrehozott választások kampányában egyértelműen kijelentette: győzelem vagy Viktoria. Ez annyit jelentett akkoriban még, hogy ha az SPD nem nyerné meg a választásokat, akkor Schröder visszavonulna, feleségének és pár éve örökbe fogadott lányuknak élne.
Közeli barátai mégis kizártnak tartják, hogy a balodal eddigi motorja egyszerűen csak „leállna”. A pártban is igen sokáig reménykedtek, és győzködték is Schrödert, vállalja el Merkel mellett az alkancellári, egyben pedig a külügyminiszteri posztot, ám a Franfurter Allgemeine Zeitung kommentátora szerint az ötlet már eleve halva született: ez az a terület ugyanis, ahol szinte a legradikálisabban eltérnek az álláspontok Schröder és Merkel között.
Marad a párt?
Az SPD háttéremberei azonban újabb és újabb posztokat ajánlanak neki, ami a párt és a kancellár viszonyát ismerők között szintén komoly meglepetést okozott. Schröder ugyanis, bár már 1963 óta tagja az SPD-nek, több funkciót is betöltött az „elvtársak” pártjában, ennek ellenére a párt baloldali szárnyával sohasem jött ki igazán jól. Médiakancellárságát, nagyvilági szokásait, meglehetősen zaklatott magánéletét, de legfőképpen az Agenda 2010 programba csomagolt liberális intézkedéseit komoly zúgolódás követte a pártban. Tavaly februárban Schröder le is mondott pártelnöki tisztségéről – persze egyik bizalmi embere, Franz Müntefering javára.
Mindenesetre a párthoz való kötöttségéről, beágyazottságáról sohasem híres Schrödert most éppen azok marasztalnák leginkább a pártban, akik még az előrehozott választások kérdésében is ugyancsak eltérően gondolkodtak a még hivatalában lévő kancellártól. A szakszervezetekkel közösen tartott gyűlésen ugyanakkor a párt baloldali szárnyának tagjai arra kérték Schrödert, maradjon meg a párt elnökének, különben komoly vákuum keletkezik a pártban, ami viszont kihathat a szociáldemokratáknak a nagykoalícióban betöltött szerepére is.
Schröder Európában és az ENSZ-ben?
Schröder ugyanakkor az elmúlt hét évben nemcsak Európában vált a politikai küzdőtér nehézsúlyú harcosává, hanem a világpolitikában is, így egyes újságok természetesen már az ENSZ-ben vagy az EU valamelyik jelentősebb pozíciójában vélik látni a még regnáló kancellárt. A németek jelentős része amúgy sem utasítja el mereven Schröder külpolitikai álláspontját, ráadásul az ENSZ-ben a kancellársága alatt el nem ért fő célt is elérhetné: Németország a Biztonsági Tanács tagja lehetne – Schröder lobbitevékenysége révén. Egyes lapvélemények szerint ez persze csak álom, hiszen az Egyesült Államoknak talán kevésbé lenne baja Németországgal, mint Schröderrel, akit már csak az iraki kérdésben vállalt álláspontja miatt sem kedvelnek – még az ENSZ-ben sem.
Ugyanakkor Schröder valóban komoly változást hozott a német külpolitika terén: ő volt ugyanis az első olyan kancellár, akinek már személyesen semmi köze nem volt a második világháborús német szerepvállaláshoz, ráadásul a 68-as generáció tagjaként immár az Egyesült Államokat is merte kritikával illetni. A legjelentősebb változás azonban kétségkívül az volt, hogy a náci múlt miatt teljes passzivitásba vonuló Németországnak visszaszerezte súlyához méltó helyét a világpolitikában. A második világháború óta kancellársága alatt vetették be először a német légierő gépeit Belgrád NATO-bombázásakor 1999-ben, és szintén először küldött külföldre katonákat Németország – igaz, csak békefenntartás céljából Afganisztánba.
Mindez azt mutatja: Schröder képes volt valamilyen szinten megszabadítani a németeket saját második világháborús árnyékuktól, és a világpolitika aktív formáló erejévé alakítani Németországot. Elemzők szerint többek között ezért is komoly szerepe lehetne egy csúcspolitikusokból összeálló Európai Unió vezetői testületében. Hogy így lesz-e, az egyelőre a jövő zenéje.
