Nagyvilág

Abu Graib: tíz év börtönt kaphat a katonanő

Bűnösnek találta hét vádpont közül hatban az Abu Graib-i börtönbotrányban elhíresült Lynndie England amerikai katonanőt helyi idő szerint hétfőn egy katonai bíróság.

England már másodjára áll hadbíróság előtt, az első tárgyalása során kötött peren kívüli egyezséget ugyanis semmisnek nyilvánították. A második eljárásban bűnösnek kimondott 22 éves Lynndie Englandot tíz évre is ítélhetik. England a Bagdad melletti Abu Graib börtönben elkövetett visszaélések egyik jelképes figurája azoknak a felvételeknek a jóvoltából, amelyek az iraki foglyok megalázásáról készültek és később bejárták az egész világot.

A texasi Fort Hood támaszponton összeült katonai bíróság a vádlottat összeesküvés, négyrendbeli foglyokkal való kíméletlen bánásmód, valamint obszcén cselekmény elkövetésében találta bűnösnek.

A büntetés mértékéről ugyanaz az öt tiszt határoz, aki őt bűnösnek nyilvánította. Az Abu Graib-i visszaélésekkel kapcsolatban kilenc katonát állítottak hadbíróság elé, közülük kettőt ítéltek el, hatan pedig alkut kötöttek a katonai ügyészséggel.

England pere az utolsó ebben a sorban. A bírák elutasították a védelemnek azt az érvelését, hogy a fiatal nő katonatársai, különösen akkori barátja, Charles Graner befolyása alatt állt. A vád szerint Lynndie England azért alázta meg a foglyokat, mert abban élvezetét lelte és beteges humorérzékét is kielégítette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik