Nagyvilág

Gyurcsány Ferenc kínai állami vezetőkkel találkozott

Gyurcsány Ferenc Pekingben találkozott Ceng Csing-hunggal, a Kínai Népköztársaság alelnökével és Ven Csia-pao miniszterelnökkel. Az Országos Népi Gyűlés épületében a magyar miniszterelnök elsősorban gazdasági kérdésekről tárgyalt a kínai állami vezetőkkel.

Kínai látogatásának első napját értékelve a miniszterelnök úgy fogalmazott: “Azért vagyok itt, hogy Kína Magyarországon legyen akkor, amikor Európába akar jönni.”. Emlékeztetett, hogy a térség országai közül, Ausztriát is beleszámítva, jelenleg Magyarországnak a legátfogóbb a gazdasági, üzleti kapcsolatrendszere Kínával.

Mostani látogatása során mind Gyurcsány Ferenc, mind a kíséretében lévő Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter feltétlenül csökkentendőnek nevezte a magyar-kínai külkereskedelemben mutatkozó rendkívül magas magyar deficitet.

A mai találkozón az egyik legfontosabb kérdés a gabonaszállítások ügye volt. Kína 1977-ben behozatali tilalmat mondott ki a magyar gabonára, s ezt a tilalmat azóta is fenntartja, jóllehet a magyar gabonát sújtó betegségekre történő hivatkozás alaptalannak bizonyult. A tárgyalásokon megállapodás született arról, hogy hamarosan kínai szakértők érkeznek Magyarországra, akikkel a kormány megpróbálja rendezni ezt a kérdést.

“Azt is igényeltük, hogy Magyarországon nyissa meg európai képviseletét a kínai kereskedelmi minisztérium” – folytatta a miniszterelnök. Elmondta, hogy a találkozón felvetette a taszári repülőtér kérdését. Arról tájékoztatta vendéglátóját, hogy kínai együttműködéssel a Nyugat- és Délkelet-Európába irányuló áruk és szolgáltatások logisztikai központját hozhatnák ott létre.

Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta: ígéretet kapott a kínai miniszterelnöktől arra, hogy egyenlő feltételek esetén kínai részről a magyar ajánlatokat fogják kedvezően elbírálni, a magyar cégeket fogják előnyben részesíteni, mert Kína szeretné, ha növekedne a magyar export.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik