Üzleti tippek

Bezárnának vasárnap a magyar láncok

Két magyar boltokat tömörítő lánc jelentette be: támogatnák a vasárnapi nyitva tartás korlátozását. A korlátozást támogatókhoz a napokban a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) is csatlakozott, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete kampánnyal próbálja átformálni a korlátozásellenes közvélekedést.

A Reál Hungária Élelmiszer Zrt. vezetése közleményt juttatott el az MTI-hez a témakörben, a cég a vasárnapi nyitva tartás korlátozását támogatja.


Ingadozó a vasárnapi forgalom

Hangsúlyozzák: a vasárnapi forgalom ingadozó és kiszámíthatatlan. Az ilyenkor felmerülő plusz bérköltségek gyakran nem állnak arányban a forgalommal. Szerintük a GfK Hungária Piackutató Intézet adatai is azt igazolják, hogy a teljes heti forgalom legkisebb részét teszik ki a vasárnapok. A cég szerint a vasárnapi nyitva tartás ügyét széleskörű társadalmi vitára kellene bocsátani.

Álláspontjuk szerint olyan törvényi szabályozás szükséges, amely nemcsak az üzletek vasárnapi, de az éjszakai nyitva tartását is szabályozza. Fontos szerintük az is, hogy a törvénymódosítás pontosan határozza meg az egyes kiskereskedelmi kategóriákat. Ezzel elkerülhetővé válik a kiskapuk kihasználása.

A CBA Kereskedelmi Kft. is állást foglalt a közelmúltban a témáról. A cég hivatkozik arra, hogy Európában általában jelentős korlátozás alá esik a vasárnapi nyitva tartás, Magyarországon viszont a hétköznapihoz hasonló feltételekkel tartanak nyitva az üzletek. A CBA vezetői és mintegy 30 000 munkatársa szerint a korlátozás bevezetése a dolgozók érdekében áll, az élelmiszer- kereskedelmet sem lehetetlenítené el.

A közvélemény korlátozásellenes


A korlátozást támogatja a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ), a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP), s a napokban csatlakozott a támogatókhoz a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) is. A Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet felmérése szerint azonban a közvélemény túlnyomó többsége nem értene egyet a vasárnapi nyitva tartás korlátozásával.

Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) elnöke szerint a korlátozást támogatók aránya nőni fog a kampány, a társadalmi összefogás eredményeként. Egyre többen fogadják el majd, hogy azokat, akiknél nem feltétlenül indokolt, nem lehet vasárnapi munkavégzésre kötelezni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik