A helyszíni vizsgálatra a Magyar Pékszövetség (Szövetség) ellen Vj-57/2007. ügyszámon, 2007 májusában indult és jelenleg is folyamatban lévő versenyfelügyeleti eljárás keretében került sor, mert említett vállalkozások a szövetség jelenlegi, illetve volt tagjai.
A helyszíni vizsgálattal egyidejűleg a Zalaco Zrt.-t, a Szolnoki Sütőipari Zrt.-t és a Kurdy Family Kft.-t a GVH a szövetség ellen folytatott eljárásba bevonta, mert azok 17 más szövetségi taggal együtt feltehetően olyan megbeszélésen vettek részt, ahol a kenyér- és pékáruk átadási árára vonatkozó bizalmas üzleti információkat osztottak meg egymással.
Az előzetes bejelentés nélküli helyszíni szemle lehetőségét a GVH számára – hasonlóan más EU-tagállami versenyhatóságokhoz –, melyet a versenytörvény biztosít. A versenytörvény rendelkezései értelmében a helyszíni szemléhez előzetes bírósági jóváhagyás szükséges.
A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a szövetség a valószínűsített jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés elkövetésének bizonyítására irányul. A folyamatban lévő ügyben sem a hatóság, sem az érintett szövetség nem kívánt egyelőre nyilatkozni.
Izrael megkezdte a háború új szakaszát, amely fókuszában a Hezbollah elleni északi front áll
Ezt Joav Gallant, Izrael védelmi minisztere jelentette be.