Üzleti tippek

Pályázati tipp középvállalkozásoknak

Alacsony, 10-15 százalékos önrésszel pályázhatnak ősztől a középvállalkozások alkalmazottaik képzésére. A várhatóan nagy érdeklődésre való tekintettel érdemes lesz gyorsan beadni a pályázatot, ezért már most ajánlatos ismerkedni a kiírással.

A Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) keretében meghirdetetett TÁMOP 2.1.5 pályázat a középvállalkozások számára lesz elérhető, azaz olyan cégek számára, amelyeknek foglalkoztatotti létszáma 50 és 249 fő között van, továbbá árbevétele vagy mérlegfőösszege nem éri el az 50 millió eurót.

Támogatás nyerhető szakmai, idegen nyelvi, informatikai képzésekhez, továbbá a vállalkozás működéséhez kötődő (például pénzügyi, számviteli, adó, vám, társadalombiztosítási) tanfolyamokhoz is. Támogatottak az Európai Unióval kapcsolatos kurzusok, és a vezetőképzés is a cég vezető tisztségviselői és középvezetői számára.

Fontos feltétel, hogy támogatott képzéseken a vállalkozások határozatlan időre kötött munkaszerződéssel foglalkoztatott munkavállalói vehetnek részt. A képzés nem szervezhető meg „házon belül”, csak akkreditált vagy OKJ-s képzésekre kérhető támogatás.

A keretösszeg 300 022 millió forint, a támogatások 10 és 50 millió forint között szóródnak majd. A nyertes pályázatok száma legalább 110 darab lesz a pályázati felhívás szerint, amely a jogosultak számát tekintve nem sok. A pályázatok várhatóan október 22. és november 27. között adhatók be.

Közkedvelt lesz

Molnárka Gábor, a Cooper Consulting Kft. vezetője szerint a pályázattal kapcsolatban óriási érdeklődés várható, amelynek hatására elképzelhető, hogy még a beadási határidő lejárta előtt forráshiányra hivatkozva felfüggesztik a beadást. A pályázati tanácsadó ezért azt ajánlja a vállalkozásoknak, a pályázatot már az első héten adják be, amely előreláthatólag október 22–26. között lesz.

Érdemes tehát minél előbb megkezdeni a pályázati anyagok tanulmányozását, a nem végleges anyagok letölthetők innen, a lap alján a „Jelenleg zajló egyeztetések – TAMOP_2.1.5” linkre kattintva jelennek meg a letölthető dokumentumok. (Akit meg bosszant, hogy linkre kell kattintani ahhoz, hogy további linkek jelenjenek meg, szóvá teheti itt, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség [NFÜ] megújult portáljáról szóló társadalmi egyeztetés keretében.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik