Annak érdekében, hogy a konstrukció a jövőben is mind jobban szolgálja a banki követelményeknek még eleget tenni nem tudó mikrovállalkozók finanszírozási forráshoz jutását, a feltételrendszer elemeit 2005. december 20-tól módosította a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium a lebonyolításban részt vevő szervezetekkel közösen – áll a minisztérium sajtóközleményében.
A Mikrohitel Program feltételei korábban ez év februárjában módosultak. Akkor 3-ról 5 évre változott a futamidő, és a vállalkozások az azt megelőző 3 millió forint helyett 5 millió forint összegű hitelt vehettek fel.
Magyar Péter: Bőven meglenne a kétharmad a legutóbbi mérésünk szerint
Sem külföldi, sem állami támogatásban nem részesült eddig a Tisza Párt, amely tavaly 3,2 milliárd forintos bevételből gazdálkodhatott. A Fidesz százszor annyi pénzből kampányolhat, mint a kihívója – hangzott el egy pénteki háttérbeszélgetésen.
