A kártyatulajdonosok automatikusan a klub tagjaivá válnak – mondta el Krisán László, a KAVOSZ Rt. vezérigazgatója az Üzlet&Sikernek.
A kezdeményezés célja, hogy a vállalkozások kedvezményesen jussanak hozzá mindenhez, amire „egy munkanapjuk során” a vállalat működéséhez szükségük lehet: a járművükhöz, üzemanyaghoz, a számítógépes szolgáltatásokhoz vagy épp a másokénál olcsóbb telefonálási lehetőséghez.
A klubbal kötött megállapodás értelmében a kártyával rendelkező kkv-k számára olyan kedvezményeket kínál a Microsoft Magyarország Kft., a Shell Hungary Rt., a Magyar Rádió Rt. vagy épp a Suzuki Hollós, amelyek eddig csak a nagyvállalatok számára voltak elérhetők. A klub ugyanis nagy taglétszáma miatt – kvázi beszerzési társulásként működve – akkora volumenben tud megrendelővé válni, mint egy nagy cég.
A T-Mobile Magyarország Rt. akciós árain felül is 25 százalék kedvezményt nyújt a meglévő vagy újonnan megvásárolt mobiltelefon-készülékre és az előfizetési díjra a Széchenyi Kártyásoknak – mondták el a telefonos cég ügyfélszolgálatán.
Az európai uniós pályázati tanácsadással foglalkozó Árindex Kft. 15 százalékos kedvezményt ad a vele 1–3 éves keretszerződést kötő ügyfeleknek, az internetes szolgáltatásokat fejlesztő Netrix Magyarország Kft. pedig a céges weboldalak fejlesztéseknek és tartalommenedzselésének tarifájából „csippent le” 10 százalékot az érintett kisvállalkozói körnek.
Krisán László szerint a lehetőségek iránt már ma is nagy az érdeklődés, de a jövő év elejétől újabb kedvezményes szolgáltatási csomagra is számíthatnak a klubtagok. Ennek keretében várhatóan olcsóbban köthetnek majd céges biztosításokat, reklámszerződéseket a kártyás ügyfelek, és kedvezményes áron lehetne ügyvédi és közjegyzői szolgáltatásokat is elérni. A klub távlati célja, hogy virtuális elektronikus kereskedelmi piacteret alakítson ki, az ügyfelek egymás közti költséghatékony üzletkötéseit előmozdítandó.
Eközben a végső egyeztetések folynak a Széchenyi Kártya hitellimitjének 10 millióról 25 millióra emeléséről. A Kóka János gazdasági miniszter által bejelentett elképzelés szerint a kölcsön eddigi, maximum 10 milliós részét továbbra is forgóeszköz-finanszírozásra lehetne használni, változatlan garanciális feltételek mellett. A további, legföljebb 15 milliós hányad várhatóan ötéves futamidejű beruházási hitel lenne, a másik hitelrésztől eltérő kamatozással. Itt a tőkét (a forgóeszköz-résszel ellentétben) csak a futamidő végén kellene visszafizetni, de az érdekképviseletek évente ellenőriznék, hogy nincs-e gond.
A beruházási hitelrészhez jelentősen meg kell változtatni a biztosítékokra vonatkozó elvárásokat – mondta el a KAVOSZ Rt. vezérigazgatója –, a minderről kiadandó kormányhatározatot a kártyát forgalmazó bankok üzletszabályzatába is át kell még vezetni.
Uszadékfa a Parlamentnél, zsákok az aluljáróban, lezárt rakpart – galéria
Árvízi készültség Budapesten.