Üzleti tippek

GVOP: több pénz a népszerű pályázatokra

A kiírások értékelését követően átcsoportosította forrásait a pályázatok között a Gazdasági Versenyképesség Operatív Program (GVOP) Monitoring Bizottsága. A testület féléves ülésén emellett elfogadta a program egyszerűsítését célzó változtatásokat is – jelentette be Egyed Géza, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium helyettes államtitkára, a GVOP irányítóhatóság vezetője.

Elfogadta a pályázati források átcsoportosításáról és az adminisztrációs rendszer egyszerűsítéséről szóló javaslatokat legutóbbi ülésén a GVOP monitoring bizottsága – mondta a program irányítóhatóságának vezetője. Egyed Géza szerint a változtatások kétrétűek voltak: egyrészt egy – az addigi tapasztalatokon alapuló – pályázóbarátabb program kialakítása volt a cél, másrészt a kritériumrendszer szigorítására is szükség volt a források hatékony kihasználása érdekében.

Elmondása szerint a 2004-ben összeállított program nem fedte teljesen a pályázati keresletet, így a forrás-átcsoportosítások lényege, hogy a kevésbé népszerűnek bizonyult pályázatok keretéből a sikeresebb kiírások forrásait növelték meg.

A GVOP kis és középvállalkozások (kkv) fejlesztésével foglalkozó prioritásában lényeges átcsoportosítások történtek: a meglehetősen népszerűnek bizonyult 2.1.1-es – a kkv-k műszaki technológiai hátterének fejlesztésére kiírt – pályázatkerete 5,8 milliárd forinttal, 33 milliárd forintra bővült. Az összeget a prioritás egyéb kiírásaitól vonta el a bizottság.

A harmadik prioritáson belül a 3.3.3-as, a kkv-k vállalati innováció támogatására szánt keret 1,5 milliárd forinttal bővült, melyet teljes egészében a meglehetősen az érdektelenség övezte új kutatás-fejlesztés munkahelyek létrehozásának támogatási keretéből vontak el.

Az informatikai fejlesztéseket célzó negyedik prioritásban komoly átcsoportosítás történt az önkormányzatok szélessávú hálózatkiépítésére kiírt pályázat érdekében, amely az idén a GVOP legnépszerűbb támogatásának bizonyult. Az átcsoportosítás nem érintette az elektronikus üzleti rendszerek bevezetését célzó GVOP – 4.1.1-es kiírást, melynek 3 évre szóló 5,3 milliárdos keretéből a pályázatokkal eddig lekötött összeg összesen 2 milliárd forint.

A bizottság értékelése szerint a program jól halad, a 154, 61 milliárd forintos keretre eddig 14 ezer pályázat érkezett. Ebből hatezer támogatási igényt támogat a program, ezzel lekötve a források 66 százalékát, mintegy 100 milliárd forintot.

Egyed Géza hozzátette, hogy október végéig 22 milliárd forintot fizetnek ki a nyertes pályázóknak, a teljes kifizetések pedig 2008-ig tartanak majd. Az államtitkár-helyettes álláspontja szerint a 2004-2006. évi keret kimerülése esetén lehetőség lenne a 2007-ben induló második Nemzeti Fejlesztési Terv terhére 2006 második felében pályázatokat kiírni.

Mint az FN korábban beszámolt róla, a GVOP pályázati adminisztrációja egyszerűbbé vált: csökkent a támogatási szerződésekhez benyújtandó mellékletek száma, egyszerűsödött a kifizetések igénylése és bevezették az egyszerűsített szerződésmódosító adatlapot is.

A bizottság hangsúlyozta, hogy az egyszerűsített rendszer csupán az adminisztrációs munkát könnyíti. A pályázati elbírálások és ellenőrzések szigorodtak a sikeres projektek és a teljes forráskihasználás érdekében.

A GVOP a következő időszakban roadshow-kat és szakmai konferenciákat tervez annak érdekében, hogy népszerűsítse kiírásait és elősegítse a pályázatok hatékonyságát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik