A Sun értesülései szerint a Borussia Dortmund egyezségre jutott az angolokkal a középpályás átigazolása kapcsán.
Pintér Ádámot korábbi csapattársa, Gabi lepte meg.
A fiatal csatártehetséget is felajánlanák a Fiorentinának Bernardeschi játékjogáért az angolok.
2016. 04. 16. 09:35
A Német Kupa-elődöntő előtt még be kell gyűjtenie a három pontot a Herthának.
Aligha kell bárkinek is bemutatni a Leicester City idei szezonját. A Claudio Ranieri irányította együttes vezeti az angol Premier League-et 33 mérkőzést követően, előnye ráadásul hét pont, azaz több mint két győzelemnyi a közvetlen üldöző Tottenham előtt.
A csapat kapitánya, Wes Morgan jelentős részt vállalt az eddigi sikerekből, s mint azt egy interjújában elmondta, azért tud ennyire küzdeni, mert erre nevelte a közeg, ahol felnőtt.
– Abban az időben nem a pénzről és a luxusról szólt az élet – emlékezett vissza a Meadows-ban felnövő Wes Morgan. – Örültél annak, amid volt, és én egy kifejezetten boldog gyerek voltam. Én, az édesanyám és a lánytestvérem egy háromágyas földszinti, önkormányzati lakásban éltünk. Édesapám nem volt otthon túl sokat. A tanulás ment becsülettel, anyukám pedig egy otthonban dolgozott keményen, hogy megadjon mindent, amit csak tud. A pénzzel szűkén voltunk, de boldog gyerek voltam, anyukám mindent megadott nekünk, amit csak tudott, és ezt sokra értékeltem.
Morgan Nottinghamben nőtt fel, ott is az úgynevezett The Meadows-ban. Nem egy túl jó környék…
– Elég kemény környék, ami leginkább a drogról, bűnözésről és fegyverekről híres. A barátaim néhány ilyenben érintettek is voltak, börtönbe kerültek – de nekem mindig ott volt a foci. Előkertekben, parkolókban, parkokban játszottunk, bárhol, ahol csak lehetett. Minden lehetőséget kihasználtunk – emlékezett vissza Morgan, hozzátéve, hogy ezekkel a barátokkal most is barátok, hiába járnak külön utakat. A Meadows tette őt is azzá, aki most a bajnoki címért harcol a világ egyik legerősebb bajnokságában.
A játékost természetesen a szezonról is kérdezték. Jelezte, túlzónak tartja, hogy néhány szurkolójuk már a legutóbbi hétvégén is „Bajnokcsapat”-feliratú zászlókat lengetett, de tény: innen már csak elbukhatja a bajnoki címet a Leicester.
Ügynöke, aki az édesapja, utóbbiról nyilatkozott.
2016. 04. 16. 08:06
Az Európa-bajnokság előtt a FIFA honlapja kérdezte a kapitányt, aki leszögezte: nincsenek primadonnák a magyar válogatottban.
Az NB/I és a La Liga a mai célpont...
2016. 04. 15. 22:54
Győztes gólpasszt adott a magyar támadó a lengyel élvonal rangadóján.
A City és a Liverpool elrondíthatja a hajrát.
2016. 04. 15. 19:57
Pénteki légiós-körkép: Németh csapata vereséggel zárt Katarban; Gyurcsóék lejátszották „szokásos” döntetlenjüket.
Először nincs ferencvárosi játékos a legjobbak között az idei szezonban.
2016. 04. 15. 17:02
Messi után a Real Madrid világklasszisa is lemondta Riót.
Az Újpest elleni rangadón pár mű már hallható is lesz.
Megyeri Balázsnak a Real Madrid ellen lehet nagy napja. Légiós-körkép.
2016. 04. 15. 14:29
Az MLS honlapja választott.
De a Barcával szóba hozott csatár boldog a Juventusnál, ezért alternatív megoldást javasol.
A 30. fordulóval folytatódik az élvonal.
A technikai lehetőségeket maximálisan kihasználó, minden részletre kiterjedő közvetítést ígér az M4 Sport a június 10-én kezdődő franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságról.
Héder Barna sportigazgató pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón azt mondta, televíziós szempontból óriási kihívás egy olyan futball világesemény közvetítése, amelyen a magyar válogatott is szerepel. Hozzátette, az M4 Sport célja, „hogy mindenhol ott legyen”.
– Két stábunk lesz Franciaországban, az egyik északon, a másik délen, az ő feladatuk az élménygyűjtés lesz – fogalmazott Héder Barna, hozzátéve, a déli csapat folyamatosan együtt utazik majd a magyar nemzeti együttessel.
A sportigazgató a magyar válogatott mérkőzéseiről szólva kiemelte, hogy amit a 21. századi technika megenged, azt a csatorna meg fogja mutatni. A válogatott mindhárom csoportmérkőzésének helyszínén a pálya szélén és a lelátók szintjén is lesz stúdiója az M4 Sportnak, a lefújás után pedig három helyszínről adják a szövetségi kapitány és a játékosok nyilatkozatait élőben. Héder Barna megjegyezte, hogy ezúttal olyan kamerákkal is dolgoznak majd, amelyekkel a korábbi világeseményeken nem tehették.
A sportigazgató arról is beszélt, hogy az európai szövetségtől (UEFA) számos archív felvételt kaptak, ezekből indítottak külön sorozatot, amelynek első adása múlt csütörtökön volt látható. A kontinensviadal ideje alatt az M4 Sport adása minden nap az Eb-ről szól majd, a stúdióban Héder Barna, Molnár Mátyás és Petrovics-Mérei Andrea várja majd a nézőket.
A helyszíni kommentátorok közül Hajdú B. István egészen a döntőig Franciaországban marad, Gundel Takács Gábor a második naptól az elődöntőkig, míg Székely Dávid és Knézy Jenő a csoportmérkőzések és a nyolcaddöntők ideje alatt közvetít.
Berkesi Judit a helyszínen az m4sport.hu/focieb weboldalra készít riportokat, beszámolókat.
A Honvéd ellen négy kulcsjátékosára sem számíthat a Haladás.
Az Európa Liga elődöntőit is kisorsolták.
2016. 04. 15. 12:46
Egy Real Madrid neveléssel erősít a bajnokesélyes.
Sajtóhírek szerint a Bayern München a nyáron leigazolná az Arsenal kiváló szélsőjét, Alexis Sánchezt. Mint ismert, a bajorok irányítását a nyártól Carlo Ancelotti veszi át, az olasz szakember pedig Franck Ribéry és Arjen Robben folyamatosan sérülései miatt akarja megerősíteni a csapat támadószekcióját.
Az AS Chile értesülése alapján a Bayern a nyáron 40 millió eurót ajánlana chilei támadóért, akit 2018-ig köt szerződés az Ágyúsokhoz, piaci értékét jelenleg a transfermarkt.de 55 millió euróra becsüli.
2016. 04. 15. 11:34
Megkérdezett szakértőink szerint a Barca kiesése után nem várható újabb nagy meglepetés a BL-ben, de van, aki szurkol Diego Simeone csapatának.
2016. 04. 15. 11:26
- 20:21 Nemzetek Ligája: Magyarország – Ukrajna (élő)
- 19:58 Elárulta az MNB alelnöke, mikor lehet euró Magyarországon
- 19:18 Jobbszélső nélkül játszott, így is átgázolt ellenfelén a Veszprém a klubvébén
- 19:16 Nem azt mondjuk, hogy minden viharból van kiút, de...
- 19:09 A Mi Hazánk szerint bűncselekményt követett el egy tiszás képviselő, aki párttársa helyett szavazott, ezért le kell mondania
- 19:00 A sorkatonaság visszaállítása és a fegyverkezés ellen tiltakoznak Németország-szerte
- 18:04 Negyvenöt embert vettek őrizetbe egy kiterjedt pénzügyi botrány kapcsán Törökországban
- 18:03 Mely ügyekkel foghatóak a NER-esek?
- 18:01 Ökölvívó Eb: vérző orral lett meg a magyar arany, egy ezüst is jutott a zárónapra
- 17:46 Halálos autóbaleset Debrecen határában
- 17:27 Kármán András kinevezte az Államkincstár új elnökét
- 17:23 115 vádpontból 114-ben bűnösnek találták a Manchester Cityt
- 17:10 Magyar Péter újra számon kérte a Legfőbb Ügyészségen az aranykonvoj-ügyet
- 17:05 Fradiváros-ügy: elrendelték az utóellenőrzést
- 16:54 Részegen jelentett bombát a dombóvári vonaton, akár három évet is kaphat
- 14:30 Fadarabot dugott a hüvelyébe egy nő, hogy elvetéljen – bomlásnak indult a magzat, mire kórházba került
- 15:08 Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság
- 14:34 Nagy erejű robbanás Athén turistanegyedében: öt embert eltűntként keresnek
- 11:37 „Magyar Péter első reakciója az volt, hogy Kármán András” – tiszás képviselőket fogadnak örökbe a bérharcos ELTE-oktatók
- 15:54 Lannert Judit bocsánatot kért
- 07:57 Csődeljárás Magyarország egyik legnagyobb NER-es építőipari cége ellen
- 16:00 Margot Robbie nevet változtatott
- 13:05 Rogán Antal, Varga Judit, Schadl György, volt igazságügyi miniszterek a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló bizottság célkeresztjében
- 16:30 Halálos tragédia történt egy Bács-Kiskun megyei szerelőműhelyben
- 10:32 Meghalt a Mankind néven alkotó DJ, Varga Ákos