A gólokat Kleinheisler, Szalai és Kocsis lőtte.
Meggyógyult, így már útra is kelt Ausztriába.
Íme a Rangadó.hu BL-döntős álomcsapata!
Megérkeztek Milánóba az Atléti és a Real fanatikusai – VIDEÓ, FOTÓK
2016. 05. 28. 15:32
A Debreceni Labdarúgó Akadémia U15-ös csapata a második helyen végzett a Foci a Barátságért elnevezésű kispályás tornán, Milánóban.
Az együttes a szombati döntőben 1-0-ra kikapott a szlovén NK Maribortól, így lett ezüstérmes.
Az érmeket Franz Beckenbauer, a program nemzetközi nagykövete, a német futballválogatott egykori klasszis játékosa adta át.
Az eredetileg 32 csapatosra tervezett nemzetközi mezőnyből egy csapat hiányzott: a vietnami Hoang Anh Gia Lai FC nem érkezett meg, így – mivel az ázsiai fiatalok éppen a DVSC-DLA csoportjában szerepeltek volna – a magyaroknak három helyett csak két csoportmeccsük volt. A cseh Sparta Prahától 2-0-ra kikaptak, ráadásul egyik játékosukat kartörés miatt elvesztették, a lengyel Varsoviát viszont 3-1-re legyőzték, így továbbjutottak a 16 közé.
A nyolcaddöntőben a török Besiktast győzték le 1-0-ra, a negyeddöntőben pedig 1-1-es rendes játékidő, majd gól nélküli hosszabbítás után hatméteres büntetőlövésekkel búcsúztatták az Atlético Madrid korosztályos együttesét. Az elődöntőben a holland Double Dutchies elleni 3-1-es siker jelentette azt, hogy a DVSC-DLA játszhatta szombat délután a rangos nemzetközi torna döntőjét a milánói Sforza-vár udvarán kialakított miniarénában a szlovén Mariborral.
A tornán a hattagú csapatok egyszer 16 perces mérkőzéseket játszottak, műfüves pályán.
A futballtorna a Milánóban zajló IV. nemzetközi gyermekfórum „Gazprom Foci a Barátságért” (F4F) társadalmi programjának fő eseménye volt, amelyet azért hoztak létre, hogy támogassa az ifjúsági sportot, emellett pedig népszerűsítse a toleranciát és a különböző országok, nemzetek tiszteletét a fiatal labdarúgók körében.
Játékos és edző kapcsolata hasonló véget érhet, mint anno a Chelsea-nél.
2016. 05. 28. 14:03
Bellerin pótolhatja a távozó brazilt a Barcában.
2016. 05. 28. 13:56
Angol lapértesülések szerint a Galatasaray vinné a problémás csatárt.
2016. 05. 28. 13:03
Az argentin tréner megtalálta a Guardiola-stílus ellenszerét.
Unai Emery a jelölt a kispadra, amennyiben a Real elbukja a finálét.
2016. 05. 28. 11:43
Az ex-madridi fenomén szerint egykori csapattársa hamarosan az Inter trénere lesz.
Thomas Doll a korábbi Real-játékos Rafael Van der Vaartot csábítja; Stieber is szóba került.
Viktor Fischer a Middlesbroughnál folytatja pályafutását.
Dajka László szerint a felkészülés és Simeone zsenije dönthet, és Cristiano Ronaldo, illetve Fernando Torres is betalál.
2016. 05. 28. 09:13
Grumicsnak nem kínáltak új szerződést, ő is mehet – Spandler és Ugrai is kiszemelt.
2016. 05. 28. 09:10
A Real Madrid elnöke 90 millió eurót ad a lengyel csatárért.
2016. 05. 28. 09:01
Szigorú pihenőn a válogatott középpályás, de hétfőig rendbe kellene jönnie.
Östersund-Malmö 2
Az újoncnak nem lesz könnyű dolga a listavezetővel szemben...
Graham Potter együttese 11 fordulót követően 15 egységgel a 10. helyen tanyázik. Az újonc odahaza három siker mellett kétszer kikapott, verte például a Göteborgot, de az AIK és az Örebro kifosztotta a piros-feketéket. A formájuk egészen a múlt hétvégéig biztatónak bizonyult, ám ekkor a Sundsvall vendégeként demoralizáló, 5-0-ás vereséget szenvedtek. A keretben a középpályán lesznek gondok, hármas is sérültek, illetve egy kapus még, akivel nem számolhat a szakmai stáb.
A Malmö az idén vissza akarja szerezni a bajnoki trófeát, és a kékek eddig ennek megfelelően is teljesítenek. Allan Kuhn alakulata vezeti a tabellát 24 ponttal, nyolc siker mellett háromszor kaptak ki Bergeték. Idegenben 3-0-2 a mutatójuk, viszont a formájuk egészen parádés, nyolc fellépésben 21 egység, csak a Helsingborgnál maradtak alul. A vendégeknél ugyancsak a középpályán lesznek hiányzók, ám a keret bő, így tudják pótolni majd a kimaradókat.
A két alakulat lehetőségei és állománya között zongorázni lehet a különbséget. És ez ma ki is jön a pályán. Az újonc jól tartja magát, de a múlt heti zakóból még nem biztos, hogy kilábaltak. A Malmö bajnokságot akar nyerni, ehhez pedig győznie kell. Meg is teszi. Tippünk így: 2-es!
Hull City-Sheffield Wednesday -2.5
A Premier League kapujába jutott a két együttes: a Wembley-ben nem várunk gólgazdag összecsapást...
A tigrisek 83 egységgel a 4. helyen végeztek a Championshipben, így vehetnek részt a play offban. Otthon erősek voltak, 15-7-1-es mérlegük erről tanúskodott, bár a rájátszás első körében erre pont rácáfoltak. Nyertek a Derbínél 3-0-ra Steve Bruce fiai, viszont a visszavágón, a szinte bevehetetlennek tűnő erődítményben, a Kingston Communications Stadium-ban egy félidő alatt kaptak két gólt. De szerencséjükre többet nem, így ha minimális különbséggel is, de kivívták Sondgrassék a rájátszás döntőjébe való bejutást. A keret erős, a 4-5-1-es hadrenden minden bizonnyal nem változtat a rutinos menedzser. Elől Abel Hernandez remekül teljesített a szezonban, ma is kulcsszerepe lehet a légiósnak.
A Sheffield a 6. pozícióban zárta az alapszakaszt, Carlos Carvalhal menedzser alakulata is inkább otthon volt erős. A védelme szilárd volt a gárdának, 46 bajnokin 45-ször kapitulált csak a hátsó alakzat. A rájátszásban a Brightonnal találkoztak a kék-feketék: otthon 2-0-ra nyertek Pudilék, így idegenben elegendő volt az 1-1-es döntetlen. A keretben nagy sztárok nincsenek, de a szervezettséggel ezt eddig kompenzálni tudták a baglyok. A középpályán van két hiányzó, de ők pótolhatóak.
A Hullnak 17/31, a Sheffieldnek 23/25 volt az under/over mérlege a szezonban, az idényben eddig kétszer remiztek, egyszer 0-0. egyszer 1-1 lett a vége. Ma sem várunk sok találatot, óvatos csapatok feszülnek majd egymásnak. Döntetlen körüli eredményt, akár hosszabbítást is várunk a Wembley-ben! Tippünk: -2.5!
2016. 05. 28. 01:45
Az UEFA-fotózáson is profik voltak a mieink.
2016. 05. 27. 22:21
Tizenkét gólt hozott a győriek győzelme, de az üldöző Dunaújváros is nyert.
Keresett a Bursaspor légiósa; szóba került Lang és Megyeri jövője is. Játékosügynököket kérdeztünk az Eb-ről és annak hatásáról.
2016. 05. 27. 21:01
A Debreceni Labdarúgó Akadémia U15-ös csapata döntőbe jutott pénteken a Foci a Barátságért elnevezésű kispályás tornán, Milánóban.
Az eredetileg 32 csapatosra tervezett nemzetközi mezőny egyetlen tagja, a vietnami Hoang Anh Gia Lai FC nem érkezett meg, így – mivel az ázsiai fiatalok éppen a DVSC-DLA csoportjában szerepeltek volna – a magyaroknak három helyett csak két csoportmeccsük volt. A cseh Sparta Prahától 2-0-ra kikaptak, ráadásul egyik játékosukat kartörés miatt elvesztették, a lengyel Varsoviát viszont 3-1-re legyőzték, így továbbjutottak a 16 közé.
A nyolcaddöntőben a török Besiktast győzték le 1-0-ra, a negyeddöntőben pedig 1-1-es rendes játékidő, majd gól nélküli hosszabbítás után hatméteres büntetőlövésekkel búcsúztatták az Atlético Madrid korosztályos együttesét. Az elődöntőben a holland Double Dutchies elleni 3-1-es siker azt jelenti, hogy a DVSC-DLA játssza szombat délután a rangos nemzetközi torna döntőjét a milánói Sforza-vár udvarán kialakított miniarénában a szlovén NK Maribor ellen.
A tornán a hatfős csapatok egyszer 16 perces mérkőzéseket játszanak, műfüves pályán.
– Alapvetően azért jöttünk, hogy a gyerekek érezzék jól magukat. Nem a jó eredmény elérése volt a legfontosabb, hanem az, hogy gátlások nélkül, önfeledten játsszanak – mondta az MTI tudósítójának a csapat edzője, Madar Csaba, a DVSC és az MTK egykori labdarúgója, aki szerepelt az 1996-os atlantai olimpián a magyar válogatottban.
– Az első csoportmeccsünk nem úgy sikerült, ahogyan szerettük volna, nagyon nehéz ágra kerültünk, de evés közben jött meg a srácok étvágya. Az Atlético Madrid elleni meccs volt a csúcspont, abban a mai nap minden viszontagsága meglátszott. Erőn felül teljesítettek a játékosaink, de a szerencse is kellett a fináléba kerüléshez – tette hozzá.
A futballtorna a Milánóban zajló IV. Nemzetközi Gyermekfórum a Gazprom Foci a Barátságért (F4F) társadalmi programjának fő eseménye, amelyet azért hoztak létre, hogy támogassa az ifjúsági sportot, emellett pedig népszerűsítse a toleranciát és a különböző országok, nemzetek tiszteletét a fiatal labdarúgók körében.
A fórum résztvevői szombaton Franz Beckenbauerrel, a program nemzetközi nagykövetével is találkozhatnak, a pénteki elődöntők kezdőrúgását pedig Maximiliam Meyer és Leon Goretzka, a Schalke 04 játékosai végezték el.
„Ezután biztos nem a Real Madrid fog leigazolni” – mondta. De továbbra is légiós maradna a Liverpool kapusa.
A német tz.de a két korábbi Eb-n bombameglepetést okozó csapatot is említi hazánk válogatottja kapcsán.
2016. 05. 27. 18:35
- 08:31 Tóth Gabit tarja hitelesnek Nagy Feró, a többieket nem érti, hogy kerültek a Fidesz közelébe
- 08:16 Tökéletes kirándulóidő a hétvégére
- 08:00 Török Gábor: Sikerült felpiszkálnia az ügyészségnek Magyar Pétert
- 07:49 Videón, ahogy óriáskígyót falnak fel az aligátorok
- 07:43 A Médiatanács tagja is pályázik a Mi Hazánk alelnöki tisztségére
- 07:00 Szent-Iványi István az ukrán-magyar vitákról: A Megafon-diplomácia nem segít
- 06:45 Százezer háztartás maradt internet nélkül Kijev környékén orosz támadások miatt
- 06:44 „Az összes pénzem elvették”, írta a „megtámadott” nő a Facebookon – aztán kiderült az igazság
- 06:02 Az orosz Batmannek elege lett – nekiállt kátyúzni
- 03:33 Marco Rossi sejtelmes nyilatkozata: Valakinek döntést kellene hoznia
- 23:31 Mbappé győztes gólt lőtt, de sérülés miatt le kellett cserélni
- 23:16 Szoboszlai a meccs végi balhéról: Fociban ez benne van
- 20:51 A nap legfontosabb hírei – 2026. szeptember 25.
- 20:39 Kövesdi Veronika: A hitelesség zsarnoksága
- 07:00 Harcsára vártak, amikor váratlan meglepetés érte a horgászokat
- 06:44 „Az összes pénzem elvették”, írta a „megtámadott” nő a Facebookon – aztán kiderült az igazság
- 20:33 A Főváros felmondja a megállapodás a templom mellé Lidl-t tervező gazdagréti plébániával
- 15:08 Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság
- 19:09 A Mi Hazánk szerint bűncselekményt követett el egy tiszás képviselő, aki párttársa helyett szavazott, ezért le kell mondania
- 19:58 Elárulta az MNB alelnöke, mikor lehet euró Magyarországon
- 16:00 Margot Robbie nevet változtatott
- 16:30 Halálos tragédia történt egy Bács-Kiskun megyei szerelőműhelyben
- 20:35 Csoportos ételmérgezés történt Budapesten és környékén, több gyerek kórházba került
- 15:54 Lannert Judit bocsánatot kért
- 07:00 Szent-Iványi István az ukrán-magyar vitákról: A Megafon-diplomácia nem segít