A rendőrök szerint rosszul viselkedtek a szurkolók.
Nem tartanak a csapattal az edzőtáborba.
Hiába éri egyre több kritika, a vezetőség elégedett.
Arda Turan a hírek szerint megelégelte, hogy folyamatosan szidják a török szurkolók.
Ismét vette Storckot a kamera.
Matus Sándor szerint elismerték, hogy a második félidőben jobbak voltunk. Ausztria ellen nem övék a lélektani előny.
2016. 06. 19. 14:03
Oké, hogy utáljuk Karasev játékvezetőt, amiért a „semmire” tizenegyest adott Izlandnak, de itt van egy felvétel, ami kicsit elbizonytalaníthatja az embert…
Ezúttal negyedik játékvezető lesz.
Büntetésre számíthat az MLSZ.
Storck kapitány szerint minden pont egy apró álom megvalósulása.
2016. 06. 19. 12:57
Ellenfelet kap a Fradi, a Vidi, a Loki és az MTK is.
A magyar válogatott csapatkapitánya kiemelkedett a teljesítményével.
2016. 06. 19. 12:24
A magyar csapat kapusa a boldog pillanatokban sem feledte a tavaly elhunyt Eisemann Lászlót.
A spanyolok nagy átigazolásra készülnek.
Oliver Hüsing és Marco Djuricin is Doll kívánságlistáján.
Mourinho kiszemelte magának a 29 éves hátvédet.
A Manchester City a Roma és a Sunderland ajánlatain gondolkozik.
Mélyrepülésben a nagy tornákon a háromszoros aranylabdás.
2016. 06. 19. 10:58
Óriási igazságtalanság lett volna, ha Gudjohnsen lökete bemegy a szombat esti meccs utolsó pillanatában. Csakhogy: jó csapatnak szerencséje (is) van…
2016. 06. 19. 10:47
Mathieu Debuchy a Besiktashoz távozik?
48-ból csak a 39. és 40. legszebb lett az Eb-résztvevők dresszei közül a két felsőnk.
2016. 06. 19. 10:39
Sadio Manét vinné Klopp, a Szentek meg adnák is.
Nem dicséri a válogatottunkat a neves portál szakírója.
2016. 06. 19. 10:04
Az Izland elleni 1-1-et követően viselt cowboy kalappal nem is hívhatják másként, csak: Dzsudzsi Ewingnak…
- 06:02 A Toyota megcsinálta a villanyautók svájci bicskáját
- 05:42 Egy éve ilyenkor: letartóztattak egy szellentésszagot terjesztő iskolai dolgozót
- 03:33 Yamal 69 éve nem látott gyorsasággal lőtt gólt, mégse ő volt a spanyolok hőse Angliában
- 21:58 Elúszott az Eb és az olimpia is a magyar U21-es válogatottnak
- 21:29 Betiltották a holokauszt áldozataira emlékező botlatóköveket egy német városban
- 20:36 A Hanta boy gyerekszínésze: Felnőtt férfi rabok írtak nekem leveleket, hogy milyen cuki gyerek vagyok
- 20:32 A nap legfontosabb hírei - 2026. 09. 26.
- 20:11 Újabb játékos sérült meg az ukránok ellen
- 20:06 Rakonczay Gábor: Az ultrafutásban benne vagyok egy szuperfókuszban, benne vagyok a jelenben
- 19:51 Gajdos László bejelentette, hogy átvilágítják az állatmenhelyeket, és életszerűbbé teszik az örökbefogadást
- 19:46 Ötös lottó: itt vannak a 39. heti nyerőszámok
- 19:32 Magyar Péter: Javaslom, hogy ha már a Fidesz maradéka kirendel dobálni embereket, akkor előtte szervezzen gyakorlatot kislabdával
- 19:25 „Az ilyen versenyzőknek nem a Forma–1-ben lenne a helyük” – Lando Norris eltiltatná az őt kiejtő pilótát
- 05:00 Őszi csodavilág: már 50 ezer daru szárnyal a Hortobágyon
- 19:14 Trump döntött: Elutasította a Hormuzi-szoros megnyitására vonatkozó iráni javaslatot
- 16:58 Tojással akarták megdobni Szolnokon Magyar Pétert, aki a tervezettnél szigorúbb vagyonadót jelentett be
- 19:46 Ötös lottó: itt vannak a 39. heti nyerőszámok
- 19:32 Magyar Péter: Javaslom, hogy ha már a Fidesz maradéka kirendel dobálni embereket, akkor előtte szervezzen gyakorlatot kislabdával
- 12:41 Toroczkai üzent a fideszeseknek: Orbán Viktor elvitorlázott, a bűnökkel való szembenézés pedig teljesen elmaradt
- 18:30 Takács Péter stroke-os poénnal reagált Schummer Orsolya gombnyomására
- 21:29 Betiltották a holokauszt áldozataira emlékező botlatóköveket egy német városban
- 19:51 Gajdos László bejelentette, hogy átvilágítják az állatmenhelyeket, és életszerűbbé teszik az örökbefogadást
- 14:33 Egy mentő is belekeveredett a magyar–ukrán balhéba
- 20:36 A Hanta boy gyerekszínésze: Felnőtt férfi rabok írtak nekem leveleket, hogy milyen cuki gyerek vagyok
- 17:01 Mi történik a szülőkkel, akik robotfiút vásároltak a halott gyerekük helyére?