Pályán kívül

Amputálták Adams bal lábát

mutet(210x140)(7).jpg (műtét)
mutet(210x140)(7).jpg (műtét)

A műtét sikeres volt, de továbbra is életveszélyes állapotban van a Fradi játékosa.

Akeem Adamsen, a Ferencvárosi Torna Club 22 éves játékosán az éjszaka folyamán életmentő műtétet hajtottak végre, amelynek során a bal alsó végtagot amputálták – közölték a Ferencváros labdarúgócsapatának a honlapján.

A végtagizomzat elhalása a másfél héttel ezelőtti súlyos szívinfarktus és keringés-összeomlás szövődményeként alakult ki. A műtét a közvetlen életveszély elhárítását szolgálta – írják. A beavatkozás sikeres volt, Adams keringése stabil, de állapota továbbra is súlyos, életveszélyes.

Fotó: MTI

A focista szeptember 25-én este kapott szívinfarktust, azóta is az életéért küzdenek az orvosok. A kilencszeres trinidadi válogatott ezt követően több műtéten is átesett, s mivel szíve nem vette át azokat a funkciókat, amelyeket el kellene látnia, műszívre kapcsolták. A játékos menedzsere ezután azt nyilatkozta, hogy szívdonort keresnek Adamsnek. Dr. Szelid Zsolt László, a Ferencváros orvosi stábjának tagja múlt szerdán azt mondta, hogy szerinte a focistának 30-40 százalék esélye van arra, hogy sikeresen elhagyhassa a kórházat.

A 22 éves védő nyáron igazolt a Ferencvárosba. Szeptember 22-én még pályára lépett az Újpest ellen 3-1-re megnyert rangadón. A játékos családja Magyarországon szorít érte.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik