Foci

Kiesési rangadót bukott el a Dortmund

A Bundesliga 17., idei utolsó fordulójában a Borussia Dortmund 2-1-re kikapott a Werder Bremen otthonában.

A BVB az utóbbi öt meccséből csak egyet tudott megnyerni, bár emellett kétszer legalább nem vesztesen hagyták el a pályát, ennek köszönhetően pedig elmozdultak az utolsó helyről. A dortmundiak ugyanakkor nem lehetnek boldogok, hiszen minden meccsükön közel jártak a sikerhez, mint ahogy most a Werder ellen is.

 Fotó: Europress Fotóügynökség

A szombati összecsapáson ugyanis kétgólos hátrányt szedtek össze, majd Hummels a 69. percben szépíteni tudott. A vendégek ezt követően szinte ráültek a labdára, kilenc alkalommal lőttek kapura, de egyenlíteni már nem tudtak, vagyis megint vereséggel hagyták el a pályát.

Szerencséjükre a közvetlen riválisok, a Stuttgart és a Hamburg is csak egyetlen pontot szerzett, vagyis egy győzelemmel akár a 13. helyig is előreugorhatnának a sárga-feketék.

Ami az élmezőnyt illeti, a Leverkusen 1-1-re végzett a Frankfurt ellen, a Mönchengladbach pedig 2-1-re kikapott Augsburgban.

Eredmények – Bundesliga, 17. forduló

FC Augsburg-Borussia Mönchengladbach 2-1 (1-1)
Bayer Leverkusen-Eintracht Frankfurt 1-1 (0-1)
FC Schalke 04-Hamburger SV 0-0
VfB Stuttgart-SC Paderborn 0-0
Werder Bremen-Borussia Dortmund 2-1 (1-0)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik