Tudomány

Van okunk félni a brókerektől

Egy svájci kísérletben kiderült, a brókerek a pszichopatáknál is manipulatívabb emberek.

A brókerek profilját az úgynevett USB-botrány miatt kezdték vizsgálat alá venni a svájci Saint-Gall Egyetem kutatói. Az USB-botrányban egyetlen bróker, Kweku Adobolinak felhatalmazás nélküli kereskedési ügyletsorozata 2,3 milliárd dollárnyi veszteséget okozott bankjának. Jérome Kerviel egy másik bróker a Société Générale közel 5 milliárd eurós veszteségét okozta rosszul elsülő tranzakciói miatt.

Ezért ugyanolyan informatikai szimulációknak és intelligenciateszteknek vettetek alá 28 brókert és 24 Németországban ápolt pszichopatát. A teszteken egyebek mellett a lázadási hajlamot, a hatalomvágyat, a félelem- és a stressztűrő képességet vizsgálták.

A következtetésük pedig az volt, hogy a brókereknek veszélyesebb a magatartása, mint a pszichopatáknak. Annyira egocentrikusak ugyanis, hogy alapvetően nem a nagyobb nyereség utáni vágy hajtja őket, hanem az, hogy megelőzzék az ellenfeleknek tekintett konkurenseiket.

A pókerhez hasonlóan miután elvesztettek egy játékot, a pénz visszanyerésének vágya uralkodik el rajtuk. Versenyhelyzetben a befektetéshez kapcsolható stratégiai gondolkodást teljesen kikapcsolják, és kizárólag az ellenfél megsemmisítésének vágya vezérli őket.

A tanulmányt vezető Thomas Noll szerint azért az szerencsére nem állítható, hogy minden bróker őrült, de valamennyi bankot megkísértik az őrült brókerek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik