Nagyvilág

Végigfotózhatta halálát az oroszlánmarta nő

oroszlan(960x640).jpg (Array)
oroszlan(960x640).jpg (Array)

A rendőrség elkobozta a kamerát, amivel a Dél-Afrikában elhunyt nő lefotózta gyilkosát. Az oroszlánt nem altatták el.

Egy amerikai turistát pár napja szétmarcangolt egy oroszlán, miközben párjával autóval araszoltak egy állatparkban Dél-Afrikában. A Telegraph szerint a nő halála előtt fényképeket is készítetett a támadó nagyvadról. A rendőrség lefoglalta a 22 éves áldozat kameráját, amivel a gyanú szerint egy méterről fotózta le az állatot. Az oroszlán ezt követően nyúlt be a nyitott ablakon és ejtett halálos sebeket a turistán.

A Lion Park nevű félig állatkert-félig rezervátum szerint nem tartotta be a páros a kötelező biztonsági intézkedést: az ablakot nem szabadott volna letekerni, ráadásul túl közel mentek az oroszlánokhoz. A park amúgy nyitva volt hétfőn is, egyedül azt a részt kerítették el, ahol a nő életét vesztette.

Scott Simpson szóvivő azt mondta, az oroszlánt nem fogják elaltatni a támadás miatt. Elmondta még, meg fogják látogatni a nővel lévő dél-afrikai túravezetőt, aki kórházban van és többet is tudhat a történtekről. A férfi egyébként a karján sérült meg, miközben próbálta az oroszlánt kilökdösni az autóból.

 

Vannak egyéb szemtanúk is, két másik, arra járó látogatói autóból is lefilmezték a történteket, ezeket is vizsgálják a hatóságok. Ezek a beszámolók is megemlítik a lehúzott ablakokat. A szemtanúk szerint is ők mentek közel az oroszlánhoz, ami járkált egy ideig a kocsi körül, majd leült egy méterre attól. Ezután egy szempillantás alatt támadásba lendült. Graham Kerley oroszlánszakértő szerint a közelség lehetett a gond, az oroszlánt irritálta, hogy behatolnak a személyes terébe.

Simpson amúgy tagadta, hogy az oroszlán éhsége lehetett a támadás kiváltó oka. Elmondta, mindig megetetik az állataikat, évi 200 ezer látogatójuk van ráadásul, és ez az első halálos eset a parkban. Az amerikai nagykövetség amúgy elismerte, hogy az áldozat amerikai állampolgár, de a személyiségi jogai miatt nem nevezte meg, csak részvétet nyilvánított.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik