Nagyvilág

Az erőszak és a káosz miatt menekülnek Líbiából

Az évek óta Líbiában élő vagy átutazóban lévő bevándorlókat a velük szembeni kegyetlenség és a polgárháborús káosz arra készteti, hogy Európába tartó lélekvesztőkön kockáztassák az életüket.

Erről az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő csoport képviselője hétfőn beszélt. Philip Luther, a szervezet közel-keleti és afrikai programigazgatója hangsúlyozta: a bevándorlók életkörülményei olyan mértékben rosszabbodtak, hogy manapság egyszerűen veszélyes Líbiában élniük. Ehhez nagyban hozzájárul az országban uralkodó anarchia és a fegyveres konfliktus.

Az erőszak elsősorban a menekülteket és az évek óta Líbiában élő és dolgozó bevándorlókat sújtja – emelte ki a jogvédő szervezet legfrissebb kutatásában.

Amióta az észak-afrikai ország polgárháborús káoszba süllyedt, az 1770 kilométer hosszú líbiai partokról menekültekkel zsúfolásig megtelt bárkák indulnak útnak Európa felé. Az olasz Lampedusa szigetét, amely a líbiai partoktól mintegy 300 kilométerre fekszik, hetente több száz Afrikából, Szíriából vagy más konfliktuszónából induló menekült próbálja meg elérni.
Luther szerint a bevándorlók arra kényszerülnek, hogy életüket az embercsempészek kezébe adják, akik rosszul bánnak velük, megtámadják őket. Egy nigériai keresztény arról számolt be az AI munkatársainak, hogy vallása miatt egy fegyveres csoport többször elrabolta Zuára városából. A nők gyakran esnek szexuális bűncselekmények áldozatául.

Az AI arra szólította fel az Európai Uniót, hogy az embercsempészek elleni hatékony küzdelem érdekében küldjön további mentőhajókat a Földközi-tengerre. Emellett Egyiptom és Tunézia vezetését arra kérte, enyhítsen a határforgalomra vonatkozó korlátozásokon, hogy menedékre találhassanak a bevándorlók.

Líbiában Moammer Kadhafi néhai diktátor 2011 októberi halála óta belpolitikai káosz uralkodik, az országban jelenleg két kormány és két parlament működik. A belpolitikai káoszban az ország nyugati részén egyre nagyobb befolyásra tesz szert az Iszlám Állam dzsihadista szervezet helyi ága.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik