Pénzügy

Se pénzt, se papírt nem ad a cég

Csütörtök óta sztrájkol és demonstrál a munkahelye előtt a kiskunfélegyházi Ganz-Röck gyár csaknem száz dolgozója, mert hónapok óta nem kapták meg a bérüket és sokan a kilépési papírjaikat sem. A testükkel „védték” az üzemet, nem engedték, hogy az egyik megrendelő elszállítsa a legyártott termékeket. Mostanra a vevővel sikerült megegyezniük, a munkaadóval azonban nem.

A német Alstom vállalat hétfőn – többnapos csúszással – elszállíthatja a tulajdonát képező berendezéseket a Ganz-Röck gyárából. A bejáratnál az elmaradt béreik kifizetéséért múlt hét csütörtök óta sztrájkoló munkások élő fallal próbálták megakadályozni a szállítást. „A Transelektro Ganz Röck munkatársaival folytatott több napos békés megbeszélést követően a társaság ügyfele, az Alstom megkezdi a saját tulajdonát képező berendezések felpakolását és előkészületeket tesz azok elszállítására beszállítójának telephelyéről” – áll az Alstom Hungary Kft. MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.

A közleményében kitértek arra is, hogy megérti a munkásokat, épp ezért nem szerette volna jogi útra terelni az ügyet. Fórika Ibolya, az Alstom kommunikációs igazgatója már szombaton közölte: a cégük rendelkezik a TE Ganz-Röck Zrt. vezérigazgatója által aláírt engedéllyel, amely szerint elszállíthatják a megmunkált termékeket.

Fél éve nem kaptak fizetést

A kiskunfélegyházi cég közel száz dolgozója csütörtök óta demonstrál az üzem bejárata előtt. A sztrájkoló munkások elmondták: több mint hat hónapja nem kapták meg bérüket. Molnár István, a sztrájkbizottság elnöke az MTI helyszínen tartózkodó tudósítójának szombaton elmondta: nem tudja mit lesz, de egyelőre a dolgozók kitartanak, és ha kell élőfalat alkotva védik az üzemüket.

„A dolgozók és családjaik – a jelentős bérelmaradások miatt – egyre többen nem tudják fizetni a közüzemi számláikat, banki törlesztő részleteiket. A közelgő tél miatt egyre kilátástalanabb helyzetbe kerülünk, egyesek krízishelyzetben vannak” – áll a Vasas Szakszervezet nyílt levelében, amelyet a részvénytulajdonosoknak írtak. Hat munkavállalóval pedig kétoldalú szerződést kötött a cég: ha a dolgozó előnyugdíjba megy, akkor kifizetik utána a nyugdíjintézetnek a törvényben előírt összeget. A szakszervezet szerint ez a mai napig nem történt meg.

Mit tehetnek a munkások?

A szakszervezet szerint a munkavállalók részéről történő rendkívüli felmondásnak az lehet az alapja, hogy a bértartozás miatt a munkáltató megszegte a kollektív szerződést, hiszen vannak olyanok, akiknek félévi bérrel tartozik a munkáltató. Akik már kiléptek a cégtől, és más munkahelyen szeretnének elhelyezkedni, ezt nem tudják megtenni: a munkaadó 3-4 hónapja nem, vagy csak részben adta ki az ehhez szükséges dokumentumokat – olvashatjuk a munkavállalók petíciójában.

Tüntetők a gyár előtt (fotó: MTI) - KÉPGALÉRIA

Tüntetők a gyár előtt (fotó: MTI) – KÉPGALÉRIA

A munkajogász szerint nincs semmiféle szankció a munka törvénykönyvében arra az esetre, ha egy cég nem hajlandó kiadni a kilépési papírokat. Az fn.hu-nak Lőrik Erzsébet hozzátette, hogy nem érti, miért tesz így egy munkaadó, hiszen nem származik anyagi haszna belőle. Azt javasolja a dolgozóknak, hogy a volt alkalmazott szólítsa fel írásban a vállalkozást: adja ki a papírokat. „Ha egy munkavállaló szabályosan mondott fel, arról kell lennie valamilyen okiratnak a kezében, ha levélben megkereste a munkaadót a kilépési papírok miatt, az is egy olyan dokumentum, amellyel bizonyítja, hogy minden lehetséges lépést megtett” – hívta fel a figyelmet.

Ha ennek ellenére sem sikerül megszereznie, akkor jelentse az esetet az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőségnél, a munkaügyi ellenőrök vizsgálják meg a vállalkozót. Be is perelheti emiatt a céget – főként, ha már több hónapja húzódik az ügy –, hiszen a volt dolgozó a papírok „rendezetlensége” miatt nem tudott elvállalni más munkát, vagy épp nem kapta meg az álláskeresési járadékot, így bevételkiesésének a volt munkaadója az oka. A bíróság ezért kártérítést ítélhet meg neki.

Lőrik Erzsébet szerint a panasszal minél előbb hivatalos szervhez kell fordulni. Elsősorban azért, mert hónapok óta nem tudott pénzt keresni a munkavállaló. A papírok visszatartásának az oka például a cég felszámolása is lehet, ilyen esetben azonban a felszámolónak kell intézkednie. (A Ganz-Röck bérelszámolását egy külső cég végzi, amelynek – a dolgozók tudomása szerint – a járandóságait nem fizette ki a megbízó, ezért a szolgáltatást felfüggesztette a szolgáltató.)

Csak az időt húzzák?

Már négy évvel ezelőtt is a felszámolás szélén táncolt a kiskunfélegyházi gyár, akkor azonban megmenekült. Évek óta rendszertelenül kapják meg a dolgozók a bérüket, emiatt többször is sztrájkoltak, demonstrációt tartottak.

A Bajnai-kormány április 7-én döntött arról, hogy megmentési és szerkezetátalakítási támogatás keretében kezességet vállal a Ganz-Röck Zrt. által kereskedelmi banktól felveendő likviditási hitelhez – írta a Népszava májusban. A kormányhatározat szerint állami garanciával legfeljebb 2,071 milliárd forint likviditási hitelhez juthatott volna a Ganz-Röck a pénzügyi válság hatásainak csökkentése és a munkahelyek megtartása érdekében. Kengyel Gábor, a Vasas Szakszervezett helyi szervezetének a titkára most az MTI-vel közölte: ők nem tudnak arról, hogy a hitel megérkezett volna.

Szeptemberben a térség akkori országgyűlési képviselője, a város alpolgármestere, Garai István Levente annyit derített ki a Kiskunfélegyházi kistérségi portál megkeresésére, hogy a hitel elbírálása folyamatban van. Gopcsa Péter igazgatósági tag akkor elmondta neki, hogy a tárgyalások során nehézségeket okozott a tulajdonosok hezitálása a cég jövőjét illetően.

A cég közgyűlését összehívták szeptember 15-én, majd október 4-én, de döntés nem született, nem kapták meg a fizetésüket a dolgozók – áll az Üzemi Tanács és a szakszervezet nyílt levelében. Kiderült: új közgyűlési időpontot írtak ki, október 18-ra. A munkavállalók szerint „emögött valami időhúzás ’lapul’, aminek mi dogozók már nem tudunk a részesei lenni”. A dolgozók ekkor még csak segítségét kértek, néhány nappal később azonban már petíciót fogalmaztak meg a követeléseikről.

Szeptember 15-én 144 alkalmazott felszámolási eljárást kezdeményezett a cég ellen. Ekkor a gyárban már két hete állt a termelés, mert a tartozások miatt kikapcsolták az áramot – közölte Kengyel Gábor. Levelükben azt kérték a bíróságtól, hogy állapítsa meg a cég fizetőképtelenségét, és indítsa el a felszámolási eljárást. Az eljárást megelőzően (augusztusban) benyújtottak egy fizetési felszólítást a cégnek, amelyre a hónap végén választ kaptak, majd a dolgozók márciusi és áprilisi bérét is átutalták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik