Pénzügy

Kevesebben keresnek állást

Júniusban kissé csökkent Magyarországon a nyilvántartott álláskeresők száma az előző hónaphoz képest.

A júniusi zárónapon 546 000 álláskeresőt tartottak nyilván, több mint 10 000-rel kevesebbet, mint májusban – derül ki az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) honlapján közölt legfrissebb munkaerőpiaci adatokból.

Az álláskeresők száma az előző év azonos hónapjához képest 0,6 százalékkal csökkent, így a májusban bekövetkező csökkenés tovább folytatódott. Közép-Magyarország kivételével – ahol éves összehasonlításban 20,8 százalékos növekedést regisztráltak – júniusban minden régióban kevesebb lett a nyilvántartott álláskereső előző év azonos időszakához képest.

A szezonálisan kiigazított adatok szerint ugyanakkor 573 600 álláskeresőt tartottak nyilván, ez pedig 6200 fős emelkedést jelent májushoz képest. Mérsékelten, 1,3 százalékkal nőtt az év hatodik hónapjában a pályakezdő álláskeresők száma is az előző hónaphoz képest. Egy hónap alatt a számuk a legnagyobb mértékű, 4,7 százalékos növekedést Észak-Magyarországon, míg a legnagyobb, 5,3 százalékos csökkenést Közép-Magyarországon mutatta. Arányuk az összes nyilvántartott álláskereső között 8,5 százalék, míg tavaly ilyenkor valamivel alacsonyabb, 7,9 százalék volt.

Az ÁFSZ adatai szerint a nyilvántartott álláskeresők gazdaságilag aktív népességhez viszonyított aránya júniusban 12,5 százalék, a munkavállalási korú népességhez viszonyított arányuk pedig 8,1 százalék volt. Az előző hónaphoz képest mind a gazdaságilag aktív népességhez viszonyított relatív mutató értéke, mind a munkavállalási korú népességhez viszonyított mutató értéke 0,2 százalékponttal csökkent.

A munkanélküliségi ráta Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által publikált legfrissebb adata 11,4 százalék, ami a munkaerő-felmérésből a 2010. március-májusra, a 15–74 éves népességre vonatkozóan kapott országos adatot mutatja. Ez az érték az egy hónappal korábban publikált adathoz képest 0,4 százalékpontos csökkenést mutat és 1,6 százalékponttal haladja meg az egy évvel korábbi szintet.

Júniusban az előző hónappal csaknem megegyezett a munkaügyi központokhoz bejelentett csoportos leépítések létszámtartalma. Összesen 25 cég 537 munkavállalót érintő csoportos létszámleépítést jelentett be, az előző hónaphoz képest 1,1 százalékkal csökkent a bejelentett elbocsátandó létszám.

Az újonnan bejelentett állások 52 százaléka volt nem támogatott álláshely, a többi pedig támogatott foglalkoztatás. Az előző hónapban még a támogatott állások voltak némileg túlsúlyban, akkor arányuk az újonnan bejelentett állások között 50,5 százalék volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik