Pénzügy

11,4 százalékos a munkanélküliség

3 millió 756 ezren végeztek valamilyen munkát 2010 márciusa és májusa között a 15–74 éves korosztályból – áll a KSH legfrissebb adataiban. 483 ezren voltak állás nélkül, ez 11,4 százalékos munkanélküliségi rátát jelentett.

A vizsgált időszakban a 15–64 éves népesség 62,2 százaléka jelent meg a munkaerőpiacon. A foglalkoztatottak létszáma ebben a korcsoportban átlagosan 3 millió 727 ezer volt. Az egy évvel korábbi adathoz viszonyítva 22 ezerrel lettek kevesebben, ám most az előző időszakhoz (2010. február-április) képest viszont 25 ezerrel többen dolgoztak. Az erre a korcsoportra számított foglalkoztatási ráta 55 százaléknak felelt meg, amely 0,3 százalékponttal volt alacsonyabb, mint egy évvel ezelőtt.

A munkanélküliek a vizsgált időszakban 483 ezren voltak, 74 ezerrel többen, mint a 2009. március–májusában, de 14 ezerrel kevesebben, mint az idei év első három hónapjában. A munkanélküliségi ráta 11,4 százalék volt (2009. második negyedévében 9,8, 2010. február– áprilisban pedig11,8 százalék). A férfiak munkanélkülisége 1,8, a nőké 1,4 százalékponttal nőtt éves viszonylatban.

A munkanélküliek 16 százaléka fiatal (15–24 éves), gyakran pályakezdő, akiknek több mint a negyede nem dolgozott az adott időszakban. A 25–54 évesek, azaz az a „legjobb munkavállalási korúak” munkanélküliségi rátája 10,8 százalék volt, ez egy év 1,7 százalékponttal nőtt.

A munkanélküliek fele legalább egy éve nem tud elhelyezkedni. Az álláskeresés átlagos időtartama 17,5 hónap volt, 1,2 hónappal hosszabb az egy évvel korábbinál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik