Pénzügy

Jövőre sem lesz több állásajánlat

A gazdasági válság miatt a vállalatok üzleti helyzetének megítélése több éves mélypontra süllyedt 2009 őszére. Jövőre már a fellendülésben bíznak, azonban az előrejelzés szerint nem lesz több munkahely, és a pályakezdőknek esélye sem lesz az elhelyezkedésre.

Az egy évvel korábbi felmérés során a cégek ötöde értékelte üzleti helyzetét jónak, idén őszre ez az arány 15 százalékra csökkent. A vállalatvezetők a jelenlegi helyzetnél kedvezőbben ítélik meg a rövid távon várható gazdasági kilátásokat. 2010 első félévére több konjunkturális mutató esetében is érzékelhető javulást várnak, ami összességében a recesszió enyhülésére utal. Így például szinte ugyanannyi vállalkozás nyilatkozott úgy, hogy javulni fog az üzleti helyzetük az elkövetkező félévben, mint ahányan romlásra számítanak – áll az Állami Foglalkoztatási Szolgálat és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara előrejelzésében.

A javuló tendenciát támasztja alá, hogy nagyjából ugyanannyi cég számít termelési volumenének növekedésére, mint annak csökkenésére. Bizonyos vállalati kategóriákban már nagyobb pozitív elmozdulás is érzékelhető: a külföldi tulajdonú cégek és az exportorientált vállalkozások ítélték meg ezt a legkedvezőbben. Az előbbieknek a 28, az utóbbiaknak pedig a 19 százaléka számít növekedésre. 2010 első félévében a vállalatok 22 százaléka kívánja növelni, 14 százaléka csökkenti, 36 százaléka pedig változatlan szinten tartja beruházásainak volumenét.

A foglalkoztatás stagnálni fog

Magas szinten stabilizálódott azoknak a cégeknek az aránya, amelyek létszámuk stagnálását valószínűsítik a következő évre. A megkérdezett gazdasági szervezetek több mint kétharmada nem vesz fel új embert, de nem is tervez elbocsátásokat 2010-ben. A nemzetgazdaság versenyszektorában mintegy 12 ezer fővel haladják meg a létszámfelvételi szándékok az elbocsátani tervezett dolgozók számát.

7000 cég válaszolt

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat 1991-től évente kétszer, majd 2003-tól a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával közösen évente egyszer készíti el nagymintás vállalati megkérdezésen alapuló rövidtávú előrejelzését. A 2009. évi adatfelvétel szeptember-október hónapokban volt, 7151 gazdasági szervezet vezetője adott választ a kérdésekre. A kutatók a versenyszektor 2010 első felében várható gazdasági kilátásait és éves munkaerő-gazdálkodási terveit vizsgálták.

A cégek létszám-gazdálkodási tervei alapján kiderült: a gazdasági válság miatt megszűnt munkahelyek alig több mint 10 százaléka „teremtődik újra” a következő évben. A létszámbővítési terveket egyértelműen visszafogja, hogy a vállalkozások nagy részének az lesz az első lépése, hogy a krízis miatt átmenetileg részidőben foglalkoztatottak munkaidejét visszaállítja teljes munkaidőre, és csak ezután vesznek fel új dolgozókat.

A létszámnövelési tervek a 250 főnél több embert foglalkoztató nagyvállalatok kivételével minden cégméret esetében meghaladják a tervezett elbocsátások számát. Az előrejelzés szerint a kis- és középvállalati (kkv) szektor 2010-ben már létszámnövelővé válik, miközben a nagyvállalatoknál összességében továbbra is a munkahelyek számának csökkenése marad a meghatározó.

Azok a cégek bővítenék leginkább a létszámot, amelyek elsősorban a világpiacra termelnek. Azoknak a cégeknek a negyede tervez munkaerő-felvételt, amelyeknak cégeknek az exportbevétele meghaladja a teljes árbevétel felét. Ezek a tervek a világpiaci kereslet várható élénkülésére utalnak.

A pályakezdők helyzete rendkívül rossz

A globális visszaesés egyik legsúlyosabb következménye, hogy a pályakezdők alig találnak munkát. Nemzetgazdasági szinten a szervezeteknek csak mintegy negyede tervezi, hogy 2010-ben pályakezdőt alkalmazna.

Különösen nagyarányú a visszaesés a külföldi és vegyes tulajdonú vállalatoknál, amelyek korábban a felszippantották a frissen végzetteket. Míg néhány évvel korábban a tisztán külföldi tulajdonú cégek háromnegyede tervezte, hogy pályakezdőt alkalmaz, 2010-re 44 százalékra csökkent a kereslet. A vegyes tulajdonú cégeknél ez az arány 60 százalék körüli szintről a felére esett vissza.

A gazdasági szervezetek mintegy 5 százaléka a megnövekedett munkaerő-kínálat ellenére is tartós munkaerő-hiánnyal szembesül. A toborzási nehézségek természetesen enyhültek a válság miatt, hiszen ez az arány a korábbi évek felmérései során stabilan 10 százalék feletti értéket mutatott. A vállalkozásoknak különösen a szakképzett fizikai munkások iránti tartós igényét sikerült enyhíteni. A megkérdezett gazdasági szervezetek mindössze 3 százaléka nem talál megfelelő szakembert.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik