Pénzügy

A fiatalok féltik jobban az állásukat

Leginkább a 30-40 év közöttiek keresik a munkanélküliségi biztosítást, és havi 100 ezer forintot szeretnének kapni állásvesztés esetén. A diplomásoknak olcsóbb a termék, és tíz alkalmazottból átlagosan csak hét felel meg a feltételeknek – áll a terméket forgalmazó alkusz jelentésében.

Az elbocsátástól, illetve a munkaképtelenné válástól tartó dolgozóknak negyedik hónapja kínál egy új jövedelemkiesési biztosítást a CLB Független Biztosítási Alkusz. Az eddigi adataikból kiderült: az ügyfelek jellemzően a maximális kilenc hónapra kötik meg, és havi százezer forintot szeretnének kapni állásvesztés esetén.

„A várakozásokkal ellentétben elsősorban nem a nyugdíj előtt álló, nagyobb elbocsátási kockázattal szembesülő ötven feletti korosztály érdeklődik leginkább a konstrukció iránt, hanem a 10-15 éves munkaviszonnyal rendelkező munkavállalók” – tájékoztat Bravik Attila, a CLB helyettes ügyvezetője.

100 ezer forint 9 hónapig

A termék a korábbiakkal ellentétben – amelyeknél kilenc hónapig fizet a biztosító – már féléves kifizetési időszakra is köthető. Ez azonban a nem volt annyira népszerű, hiszen az ügyfelek inkább a nagyobb biztonságot jelentő 9 hónapos módozat mellett döntöttek.

Állásvesztés esetén a biztosító által adott összeg nem haladhatja meg a biztosított havi nettó jövedelmének a 70 százalékát. A plafont is megszabták, az ügyfél havi 250 ezer forintnál nem kaphat többet. A biztosítást eddig megkötők többsége ennek ellenére úgy gondolja, hogy havi 100 ezer forint az az összeg, amelyet munkajövedelem híján mindenképpen meg szeretne kapni.

A diplomásoknak olcsóbb

Ha egy diplomás ügyfél – akinek a nettó jövedelme 150 ezer – 100 ezer forintot szeretne kapni 9 hónapon keresztül, akkor a havidíja 2423 forint. Ha az ügyfélnek nincs felsőfokú végzettsége, de a nettó jövedelme ugyanannyi, és szintén 100 ezret szeretne kapni 9 hónapon át, akkor 3140 forintot kell fizetnie havonta. Csak az kötheti meg a biztosítást, aki 22 és 55 év közötti, legalább egy éve folyamatos, határozatlan idejű (heti 30 órát meghaladó) munkaviszonya van, nem áll felmondás vagy próbaidő alatt, nincs egészségkárosodása és nem is volt hosszabb ideig táppénzen.

A biztosító csak akkor fizet, ha az ügyfél munkaviszonya önhibáján kívül szűnik meg, és a biztosított álláskeresési járadékra, illetve álláskeresési segélyre válik jogosulttá. A munkanélkülinek ehhez regisztrálnia kell az illetékes munkaügyi központnál – olvashatjuk a terméket bemutató tájékoztatóban, amelyet érdemes nagyon figyelmesen elolvasni.

Az konkurencia kivonul, túl sok a munkanélküli

A Kossuth Rádió híre szerint másik jövedelemkiesési biztosítást kínáló cég, az ACE European Group Limited Magyarországi Fióktelepe a jövő év első napjával kivonul a magyar munkanélküliségi piacról. A biztosítottak átléphetnek egy másik biztosítóhoz, az April Cee Development Kft.-hez, közel azonos feltételek mellett.

Az ACE átruházza a munkanélküliségi biztosítási állományát az Aprilre, ám akik még az idén munkanélküliek lettek, azok számára az ACE szolgáltatja továbbra is a havi kifizetést – mondta az MTI-nek Rácz István, a megszűnő terméket értékesítő, és az átkötést menedzselő biztositas.hu alkuszcég ügyvezetője.

Az ACE tulajdonosai már induláskor jelezték, hogy a kockázatot 10 százalékos munkanélküliségig tudják vállalni, viszont Magyarországon az arány azóta átlépte ezt a limitet. Az ACE ezért – a biztosítási törvényben előírtak szerint – a december 31-i biztosítási évforduló előtt egy hónappal felmondta a szerződéseket. Az alkusz elektronikus levélben is értesítette az ügyfeleket, akik egy kattintással átszerződhetnek az Aprilhoz.

A díj változatlan, várakozási idő nincs – vagyis a kockázatvállalás azonnal elkezdődik -, a szolgáltatás pedig annyiban lesz más, hogy a közös megegyezéssel történő felmondásra az új biztosító nem fizet. Az ACE tapasztalata szerint az elbocsátások háromnegyede csoportos létszámleépítés volt – mondta Rácz István.

A munkanélkülivé vált mintegy 500 szerződő továbbra is az ACE-nél marad, ők a teljes állomány 10 százalékát teszik ki.

A segélyen túl jár

Az állam kilenc hónapig – vagyis 270 napig – folyósít munkanélküli segélyt a regisztrált munkanélkülieknek. Az első 90 napra a korábbi átlagkereset 60 százaléka, de maximum a minimálbér 120 százaléka jár – 2010. január 1-jétől 88 200 forint (a 73 500 forintra emelt minimálbér miatt). A további időszakra pedig a minimálbér 60 százaléka (44 100 forint) kapható, de csak akkor, ha a munkája elvesztése előtti négy évben legalább 365 napot dolgozott az igénylő.

Az álláskeresési támogatás és a biztosítási összeg is kilenc hónapig jár, az új munkahely megtalálása viszont közel másfél évig tart a KSH adatai szerint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik