Pénzügy

Csak egy rektor fizetését tudhatjuk meg

A Fővárosi Bíróság csütörtökön hozott ítéletet első fokon arról, hogy a Szent István Egyetem vezetőinek – a rektornak és a dékánoknak – a fizetését nyilvánosságra kell hozni. A bíróság ezzel szemben elutasította azt a keresetet, amely a Magyar Rektori Konferencia összes tagját jövedelmük elmondására kötelezné.

Dubéczi Zoltán, a Magyar Rektori Konferencia (MRK) főtitkára az FN.hu-nak elmondta, hogy két beadványt tárgyalt csütörtökön a bíróság. A rektori fizetések nyilvánosságának kérdésében a pert kezdeményező Bodoky Tamás, az Index újságírója és az őt képviselő Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet javára csak az egyik alperessel, a Szent István Egyetemmel szemben döntött a bíróság. Az MRK elleni keresetet elutasították. A főtitkára hozzátette: nem kommentálják a döntést.

Az elsőfokú, nem jogerős ítélet szóbeli indoklása szerint az állami pénzből működő, közfeladatot ellátó intézmények vezetőinek közfeladatai ellátása során kapott jövedelme közérdekből nyilvános adat – mondta el az MTI-nek a felperest képviselő Baltay Levente ügyvéd, a TASZ munkatársa.

Korábban több lap is arról írt, hogy a válság idején az egyetemi és főiskolai rektorok továbbra is milliókat keresnek havonta. Az Index újságírója az összes állami egyetem és főiskola vezetőjét megkereste, de egyikük sem árulta el, hogy mennyit keres.

Még nem jogerős

Az ügyvéd az FN.hu-nak elmondta: az egyik alperes a rektorokat tömörítő szervezet volt, a másik egy tetszőlegesen, találomra kiválasztott intézmény. Mivel az MRK úgy nyilatkozott, hogy nem ismerik az adatokat, őket ezért nem utasították, hogy hozzák nyilvánosságra a jövedelmeket. Az ítélet nem jogerős, ám ha azzá válik, akkor a Szent István Egyetemnek három évre visszamenőleg be kell számolnia a vezetői bérezéséről.

“Megvárjuk, hogy megérkezzen az irat, ezután kezdünk el gondolkodni azon, hogy fellebbezünk-e. Gondolkodunk rajta, de előbb szeretném írásban látni az ítéletet” – tette hozzá Baltay Levente. A jövedelmekre a jogerős ítélet után derülhet fény, ha nem lesz másodfokú tárgyalás, akkor előreláthatólag egy hónapon belül.

TASZ: közfeladat a rektoroké

A rektorok a miniszterelnök kérése és az ombudsman sajtóban megjelent véleménye ellenére sem hozták nyilvánosságra a fizetésüket, szerintük az, hogy mennyit keresnek, feladatuk ellátásától független – áll a TASZ lapunknak eljuttatott közleményében. Az MRK egy nyilatkozatot is kiadott, amelyben azt hangsúlyozták, hogy a keresetükkel kapcsolatos adatok nem közérdekből nyilvánosak, hanem személyes adatok, és ebből következően saját maguk dönthetik el, hogy kit tájékoztatnak arról.

A TASZ szerint a közfeladatot végző vezetők – ez esetben a rektorok – személyes adatai is nyilvánosak, ha azok összefüggenek feladatuk ellátásával.

Milliós fizetések?

Az ajánlás szerint az egyetemi rektori minimumfizetés 927 ezer forint – ez a duplája a 463 500 forintos professzori illetmény harmadik fokozatának – írta korábban a Magyar Nemzet. Ez azonban lehetővé teszi, hogy az egyetemek illetménykiegészítésként a professzori illetmény további háromszorosát tegyék hozzá, vagyis a rektor maximális havi fizetése 2 317 500 forint lehet. Ehhez jöhet még a prémium, amely az éves bér nyolcvan százaléka lehet, vagyis 24 millió forint.

Így összesen egy rektor évente maximum 54,2 millió forintot vihet haza – azaz havi bontásban több mint 4,5 milliót.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik