Pénzügy

Nagy-Britanniában korlátoznák a bevándorlók jogait

A gazdasági válság felszínre hozta az esélyegyenlőség kérdését Nagy-Britanniában. A jogvédelmi és esélyegyenlőségi hivatal vezetője szerint az őshonos angolokat kellene előnyben részesíteni az álláskeresésnél, a szaktárca szerint viszont a kisebbségeket.

A fejlett államok között – az Egyesült Államok és Olaszország után – az Egyesült Királyságban a harmadik legnagyobb a különbség a jövedelmek eloszlásában. Az OECD adatai szerint a származás, a családi háttér szerepe nagyobb a szigetországban, mint bármelyik olyan országban, ahol hasonló adatok rendelkezésre állnak – írja a The Economist cikke alapján a Humán Rent Press.

Nagy-Britanniában a kelet-európai munkások jóval kevesebb bérért dolgoznak, mint a helyiek. A bevándorlók munkája által megtermelt érték és az elért növekedés főleg a társadalmi létra felső fokain állókat gazdagította, ezzel is mélyítve a szegények és a gazdagok közötti szakadékot. Most, a fenyegető recesszió árnyékában egyre többen újfajta egyenlőséget követelnek. Az „áldozatvállalás egyenlősége” azt igényli, hogy a csúcson lévők is viseljék a gazdasági lassulás következményeit.

Pozitív diszkriminációt sürgetnek

Meghökkentő véleményének adott hangot Trevor Philips, az Esélyegyenlőségi és Emberi Jogi Bizottság (Equalities and Human Rights Commission) elnöke. Szerinte a fehér munkásosztály tagjait az oktatásban és az elhelyezkedés során pozitívan kellene diszkriminálni, hogy az ország elkerülhesse a szélsőjobboldali, bevándorlásellenes politikai csoportok megerősödését – áll a Telegraph weboldalán.

Philips szerint a válság súlyosan érinti az őshonos lakosokat, akik a szűkülő munkaerőpiacon nem tudnak versenyezni a képzett bevándorlókkal. Ez pedig felszíthatja a bevándorlókkal szembeni ellenérzéseket, mint Ausztriában, Belgiumban és Hollandiában.

A brit kormány hivatalos álláspontja ezzel ellentétes. Harriet Harman esélyegyenlőségi miniszter a nőknek és a kisebbségi csoportok tagjainak kedvezne az álláskeresés során. Ez a rendelet lehetővé teszi a munkaadóknak, hogy előnyben részesítsék ezeket az embereket. A miniszter később ennek ellenére úgy nyilatkozott, hogy a kormány ellenzi a pozitív diszkriminációt. Harman tervei között szerepel az is, hogy a munkaadók legyenek kötelesek ismertetni dolgozóik fizetését, a kormány ezzel is a nemek közötti fizetéskülönbség csökkentését szeretné ösztönözni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik