Pénzügy

Hazahúzza a szívük a kelet-európai munkásokat

Nagy-Britanniából több lengyel munkavállaló tér haza, mint ahány elindul szerencsét próbálni. Ennek a romló brit és a javuló lengyel gazdasági helyzet lehet az oka a londoni lapok szerint. Ám olyan vélemények is szárnyra kapnak, hogy a nyelvtudás nélküli, alacsony képzettségű munkaerő már Albionban sem talál munkát.

Az EU bővítése óta Nagy-Britanniába érkezett egymillió kelet-európai munkavállaló fele már hazament – áll az Institute for Public Policy Research (IPPR) nevű londoni kutatóintézet felmérésében. Emellett csökken az újonnan érkezett keletiek száma: az intézet adatai azt mutatják, hogy a tavalyi év második felében 17 százalékkal kevesebb kelet-európai munkavállaló jegyeztette be állását a brit Home Office-nál (a brit belügyminisztérium), mint 2006-ban – adta hírül az MTI a The Times statisztikája alapján.

A tavalyi harmadik negyedévben már csak 38 680 lengyel vállalt legálisan munkát, 18 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. A londoni lengyel nagykövetség gazdasági tanácsosa azt mondta a The Timesnak: a múlt év végén megfordult az irányzat, egyértelműen több lengyel utazik haza, mint ahányan jönnek.

Nagy-Britannia volt a legnagyobb olyan nyugati EU-tagállam, amely a négy évvel ezelőtti bővítés után átmeneti korlátozás nélkül megnyitotta munkaerőpiacát az új tagállamok előtt. A hivatalos adatok szerint csaknem 750 ezer kelet-európai munkavállaló érkezett Nagy-Britanniába a nyitás óta, és több mint a kétharmaduk lengyel. A román és a bolgár állampolgárok előtt azonban még nem nyílt meg teljes mértékben a brit álláspiac.

Nincs aki szüreteljen

A független londoni elemzők szerint a kelet-európai munkaerő igen kedvező hatást gyakorolt a brit gazdaságra. A nagyvárosokban előszeretettel alkalmazzák a lengyel építőmunkásokat, vízvezeték- és villanyszerelőket, szobafestőket. De tízezrével dolgoznak lengyel vendégmunkások a szolgáltatóiparban és a mezőgazdaságban is.

A távirati iroda közzétette a The Independent, a legnagyobb brit liberális napilap hétfői körképét, eszerint a brit mezőgazdaság évi 3,5 milliárd font (1100 milliárd forint) összforgalmú kertészeti ágazatában most kellene kezdődnie a betakarításnak. A termelők viszont nem találnak munkaerőt az 50 ezer tonnányi gyümölcs leszedésére, miután ezrével térnek haza az elmúlt években alkalmazott lengyel és más kelet-európai szezonális szüretelők. Akár 25 százalékos is lehet a munkaerőhiány, a brit kiskereskedelem pedig – miközben a hazai termés a földeken rothad el – importra fog szorulni.

Sok munka, kevés szórakozás

A már hazatért lengyelek körében elvégzett IPPR-felmérésből az derült ki, hogy 40 százalékuk szerint otthon most már jobbak a munkalehetőségek, mint Nagy-Britanniában, és szerintük ez a többi lengyelt is hazatérésre fogja késztetni. A FigyelőNet által megkérdezett, Londonban élő magyar építész szkeptikus: szerinte az angol munkáltatók már válogathatnak a jelentkezők között, ezért előnyben részesítik a nyelveket beszélő, képzett munkaerőt. Így azok a keleteurópaiak, akik ezeknek a követelményeknek nem felelnek meg, inkább hazatérnek.

Állás nélküli lengyel fizikai munkások Londonban (Fotó: MTI)

Állás nélküli lengyel fizikai munkások Londonban (Fotó: MTI)

A BBC egy korábbi műsora szerint a lengyel fiatalok hazakívánkoznak, azt mondják, hogy egyrészt Angliában túl sokat kell dolgozni, másrészt odahaza színesebb társadalmi életet élhetnek. Példaként egy lengyel grafikustervezőt szólaltattak meg, aki eladó volt az Egyesült Királyságban. A lány elmondta, hogy hazatérve visszakapta a régi állását, és a bére is a háromszorosára nőtt.

Tavaly 6,5 százalékkal emelkedtek a lengyel bérek, miközben a brit gazdaság a mind gyakoribb szakértői figyelmeztetések szerint akár a recesszió felé is irányt vehet. A font gyengül, Lengyelországban viszont nagyon erős a hazai valuta. A bővítés évében, 2004-ben egy font átlagosan 7,23 zlotyt ért; a jelenlegi árfolyam 4,83 zloty, vagyis a Nagy-Britanniában felvett munkabér hazai vásárlóereje csaknem a felére csökkent.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik