Pénzügy

Állásszerzés állásszervezéssel

Az állásmegosztás egy kissé más, mint a részmunkaidő, bár vannak átfedések. Ha egy cég állásmegosztással alkalmaz embereket, akkor például ugyanazt a munkakört hétköznap egy kisgyermekes anya, hétvégén pedig egy diák tölti be. Így mindkét dolgozó akkor van benn, amikor neki megfelel, a vállalatnál mégis "egy munkásnak" számítanak.

A növekvő versenyképességi követelményeknek való megfelelés gazdasági kényszere folytán a hagyományos, szociális biztonságot nyújtó munkavállalási lehetőségek beszűkültek. Ugyanakkor a világ fejlett régióiban a korábbi foglalkoztatási formák mellett teret nyertek a rugalmasabb munkaszervezési módszerek, melyek új munkavállalói rétegek bekapcsolódódását tették lehetővé.

E rugalmas munkaszervezési formák a munkáltatók és munkavállalók számára egyaránt előnyösek, megfelelnek a piac, a verseny diktálta követelményeknek, a minőségi elvárásoknak. A tipikusnak tekintett teljes munkaidős, határozatlan időre szóló foglalkoztatás mellett ma már szinte ugyanolyan arányúnak mondható az úgynevezett atipikus formában megvalósuló munkavégzés.


Mi is az az állásmegosztás?

Egy állás – két ember

Hiánypótló kiadvánnyal gyarapodott hazánk állás- keresésről szóló
könyveinek piaca: a Jól-Lét Közhasznú Alapítvány,az első hazai
anyabarát állásközvetítő és tanácsadó műhely gondoz- ásában megjelent a
Ketten a pályán – avagy állás- megosztási (job sharing) praktikák című
kötet.

Egy előadássorozat kereté- ben mutatták be a Szoci- ális és Munkaügyi Miniszté- riumban, ahol szó esett többek között a munka és magánélet összeegyezte- tését
lehetővé tevő család- barát munkahelyekről, a nemek közti egyenlőség- ről,
az állásmegosztás módszeréről és hatásairól, illetve az anyabarát
humánerőforrás-politikáról.

Az állásmegosztás (job sharing) alapesetben egy teljes munkaidős állás, az azzal járó feladatok, felelősség és fizetés két ember közötti megosztását jelenti. A fogalom Magyarországon még szinte ismeretlen, a könyvet is – ezt az elméleti és gyakorlati útmutatót – a Holland Nagykövetség támogatásával jelentették meg. A kiadvány az állásmegosztás előnyeit, hátrányait, gyakorlati megvalósítását és hazai példáit mutatja be.

Ez a 90-es évek közepétől terjedő foglalkoztatási forma nem csupán a munka és magánélet összeegyeztetésére teremt lehetőséget, de feloldja a részmunkaidős munkavállalás ellentmondásait. Széles körű meghonosodása hozzájárulhat a társadalmi szolidaritás erősödéséhez. Az alapítvány egyedi módszertant és szempontrendszert dogozott ki, amelyek ösztönzően hathatnak ennek az újszerű, sokat ígérő foglakoztatási formának az alkalmazásához.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik