Oktatás: negatív világelső Magyarország

A világon mindenhol egyenes arányban áll a tanulók teljesítménye és a szülők iskolai végzettsége. Magyarországon azonban emellett megfigyelhető egy másik összefüggés is: eltérő teljesítményeket eredményeznek az iskolák közötti különbségek. E két tényező összeadódik, és a „jobb családból” származó gyerekek természetesen „a jobb iskolákba” járnak, ennek eredményeképp a magyar iskolarendszer megsokszorozza az otthoni szocio-kulturális eltérésekből eredő különbségeket. A PISA 2000 vizsgálat kimutatta, hogy világelsők vagyunk e tekintetben: a vizsgált országok közül Magyarországon a legerősebb ez a hatás.

„Hagyj fel minden reménnyel!”

Ha egy kisgyerek valamilyen szempontból hátrányos családba születik, nagyon csekély esélye van az érvényesülésre. Az otthonról hozott hátrányokat nemhogy leküzdenie nem segít az iskola, hanem még rá is erősít. A Kádár-rendszerrel együtt múlt el a közoktatás – akkor divatos szóhasználattal – „társadalmi mobilizációs csatorna” funkciója.

A szabad iskolaválasztás rendszere úgy működik, hogy a jobb iskolának nem kell elszámolnia azzal, hogy kit vesz föl, és kit nem. Az elitiskolákba túljelentkezés van, és valamilyen módon rangsorolnak. Hogy milyen módon, arról törvény szerint nem kell beszámolniuk. A jobb iskolának nem érdeke, hogy nehezebben tanítható gyerekekkel küszködjön. Az az érdeke, hogy jól teljesítő, középosztálybeli származású gyerekekkel töltse fel az iskolát, mert így hatékonyabb munkafeltételeket biztosíthat magának, és könnyebben tud velük tanulmányi sikereket elérni. A szülők pedig, ha megtehetik, természetesen partnerek ebben, hiszen a legjobb iskolát szeretnék a gyerekeiknek. Még akkor is, ha tévedés, hogy az elitiskolák jót tesznek a gyerekeknek.

A szegregáció a kiválogatott gyerekeknek sem jó

Nahalka István, az ELTE PTK Neveléstudományi Intézetének egyetemi docense szerint nagyon sok negatív hatása van annak, hogyha homogén csoportok alakulnak ki az iskolákban, s ez még a kiválogatott gyereknek sem minden szempontból pozitív. Mint mondta, korrekt pedagógiai kísérleteket folytattak úgy, hogy létrehoztak tehetséges gyerekekből homogén csoportokat és olyan vegyes csoportokat, ahol voltak tehetséges gyerekek is. Ugyanaz a tanár, ugyanazt a tananyagot, ugyanazon idő alatt, ugyanazokkal a módszerekkel megtanította mindkét csoportnak. Minden más változó abszolút azonos volt, s utána megmérték a tehetséges gyerekek teljesítményét mindkét csoportban. Nem volt szignifikáns különbség. Egyik sem volt jobb, tehát a homogén csoportban nem teljesítettek jobban a tehetséges gyerekek, mint a heterogén csoportban.

Másrészt a PISA-vizsgálatokban is azok az országok teljesítettek jobban, amelyekben ez a bizonyos szétválasztás nem működik. A PISA „csodaországában”, Finnországban például egyszerűen fel sem merül ez a probléma. Ott nagyjából minden iskola ugyanolyan színvonalú, minden iskola befogadja a különböző társadalmi nívójú, különböző képességű gyerekeket és együtt neveli-oktatja őket nyolc évig. Persze a finn tanárok egységes, ötéves egyetemi képzést kapnak, ahol azt is megtanulják, hogy mit kezdjenek egy diszlexiás, egy enyhén fogyatékos, vagy egy magatartászavaros gyerekkel.

„Mi zsigerből össze akarjuk hozni a tehetséges gyerekeket, és a másik oldalon a leszakadó gyerekeket. Azt hisszük, hogy ezzel teszünk jót nekik, pedig egyre több a pedagógiai bizonyíték arra, hogy ez nem így van.” – szögezi le Nahalka István.

A diákok 20 százaléka évről évre lemorzsolódik

A gyerekek iskolai szétválasztásának egy még aggasztóbb következménye, hogy nyolc osztály elvégzése után egy-két évvel a gyerekek egyötöde véglegesen kihull a közoktatásból. Minden ötödik gyerek tehát abszolút esélytelenül indul a munkaerő-piaci versenyben. Nem pusztán a manapság egyre többet emlegetett szociális igazságosság miatt kellene sürgősen orvosolni ezt a problémát: kőkemény gazdasági kérdés ilyen tömegben munkanélkülieket „termelni”.

Erre az adatra Kertesi Gábor, az MTA Közgazdasági Kutatóintézet munkatársának a közelmúltben megjelent „Társadalom peremén – cigányok a munkaerőpiacon és az iskolában” című tanulmánykötete mutatott rá. E szerint hiába ment végbe 1989-90 után egy hihetetlen méretű oktatási expanzió, a társadalom 10-20 százaléka, hasonlóan a kilencvenes évek eleji adatokhoz, továbbra is rendkívül alulképzett maradt. Az oktatási expanzió beleütközött a társadalom alsó szegmensébe. Abba az alsó szegmensbe, ahol az oktatás – mindenekelőtt az alapfokú oktatás – minőségi megújítása nélkül nem lehet sikereket elérni. Ezekben a családokban a tudásfelhalmozás sokkal kisebb, mint a középrétegekben.

A lengyel példa

A lengyel diákok átlag alatt teljesítettek a PISA 2000 felmérésen, és az iskolák gerjesztette különbségekben hasonló volt a helyzet, mint Magyarországon – mondta Vári Péter oktatáskutató. 1999-ben elindítottak egy reformfolyamatot, aminek egyik lényege, hogy a nyolcosztályos általános képzés idejét megemelték egy évvel. A PISA 2003 már nyomon tudta követni valamelyest e reform eredményeit. Az iskolák által generált különbség drámaian megváltozott. Lengyelország ma Finnországhoz hasonlatos e téren, pusztán ennek az egy intézkedésnek köszönhetően. A teljesítménykülönbségeket ott már nem az iskolák közötti, hanem sokkal inkább a tanulók családi háttere közötti különbségek magyarázzák. Nem elhanyagolható fejlemény az sem, hogy Lengyelország mind a négy PISA által mért területen javított a teljesítményén, és ez a gyengén teljesítő diákok körében elért nagymértékű fejlődésnek köszönhető.