Pénzügy

Aktív álláskereséshez kötik a segítséget

November elsejétől a munkanélküli-járadékot álláskeresési járadék, illetve álláskeresési segély váltja fel. Ezeket a juttatásokat akkor kapják meg a munkanélküliek, ha intenzíven együttműködnek a munkaügyi központtal.

Aktív álláskeresést vár el november elsejétől a munka nélkül maradt magyaroktól az állam, ugyanis a munkanélküliség idejére csak azok kaphatnak járadékot, akik együttműködnek a munkaügyi kirendeltséggel, vagyis maguk is mindent megtesznek azért, hogy elhelyezkedjenek. A munkanélkülieknek a kötelező álláskeresési megállapodásban kell rögzíteniük, hogy mit tesznek az álláskeresés érdekében, illetve a pénzbeli támogatást is úgy állapították meg, hogy mindenkinek érdeke legyen a minél hamarabbi elhelyezkedés.

A járadék összege is nő e hónap elejétől, mivel korábban a juttatások határa a lényegesen kisebb ellátást biztosító nyugdíjminimumhoz kötődött, míg most a magasabb minimálbérhez igazodik. Az új szabályozás életbelépésével megszűnik a nyugdíj előtti munkanélküli-segély és az álláskeresést ösztönző juttatás.

Álláskeresési támogatás

A korábban kicsit negatív hangzású munkanélküli-járadékot is átnevezték álláskeresési járadékká. Ennek folyósításának hossza továbbra is a megelőző négy évben munkában töltött napok számától függ: egy nap járadékfolyósításhoz öt nap munkaviszonyban töltött idő szükséges, de legfeljebb 270 napig jár.

A korábbi szabályozáshoz képest jelentős változás azonban, hogy a járadék folyósítása két részre tagolódik. Az első szakasz legfeljebb három hónapig tart. Ebben az időszakban november elsejétől az eddiginél magasabb járadékot vihet haza az álláskereső: korábbi átlagkeresetének 60 százaléka illeti meg, de legfeljebb a minimálbér 120 százaléka, vagyis ebben az évben 68 400 forint. Az álláskeresési támogatás legkisebb összege a minimálbér 60 százaléka, ez most 34 200 forint.

A folyósítás második szakaszában egységesen a minimálbér 60 százaléka jár minden álláskeresőnek.

Elegendő munkaviszony nélkül

Ha a munkát keresőnek nincs elég hosszú munkaviszonya az előző négy évben ahhoz, hogy jogosulttá váljon az álláskeresési támogatásra, akkor álláskeresési segély jár neki. Ez a minimálbér 40 százaléka, ami idén 22 800 forintot jelent.

Aktivitás a feltétel

Mindennek azonban az a feltétele, hogy az állásukat elvesztők maguk is tegyenek elhelyezkedésükért. A munkanélkülieknek álláskeresési megállapodást kell kötniük a munkaügyi központtal. Ebben a megállapodásban annak is szerepelnie kell, hogy az állást kereső hogyan próbál munkához jutni: például megkeres néhány céget, önéletrajzot ír és elküldi olyan munkáltatóknak, ahol reménye van munkára, esetleg álláshirdetést ad fel. Minderről be kell számolnia a munkaügyi központban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik